Ki tudja, miért gyújtunk gyertyát a sírokon? És ki tudja, miért viszünk virágot? És vajon mindezek a múltban gyökerező szokások, vagy az elmúlt évtizedek hozták magukkal — éppen a gazdagodással?
Soltvadkerten több idős evangélikus gyülekezeti taggal beszélgettem erről az évek folyamán, melyből néhány gondolatot most közlünk.
Katzenbach József meséli:
Tudni kell, hogy az 1930–as években a tüdőbaj (TBC) erősen jellemző volt a faluban, és sokan meg is haltak ebben a betegségben, köztük fiatal lányok és fiúk. Az akkori közvetlen szomszédunkban a Deák Ferenc utcában Gangl János az érettségi vizsgák idejére TBC–s lett, de még le tudott vizsgázni. Beiratkozott a jegyzőtanfolyamra, de már nem tudta befejezni: meghalt. Az akkori szokás szerint, ha valaki meghalt az énekkari tagok közül, annak a temetésén énekelt az énekkar úgy az udvarban, mint a temetőben a sírnál, tiszteletből.
Akkor még nem a temetőben ravatalozták fel az elhunytat, hanem otthon. Este virrasztottak a halott mellett: énekelt és imádkozott a rokonság és a szomszédság. A temetési szertartás egy része az udvaron folyt, és ha sokan jöttek el, nem is fért be mindenki. Akkor kint álltak az utcán. Aztán elindult a temetési menet hosszú-hosszú sorban a községen keresztül. Elöl a lelkész és a kántor, majd a gyászkocsi, az a régi típusú, küllős kerekű, amit lovak húztak. Ezt követte a gyászolók hosszú sora, egészen a temetőbe a sírhelyig. Eközben szóltak a harangok az indulástól az érkezésig. Abban az időben az volt a szokás, hogy a temetés után a rokonok hazakísérték a gyászoló családot. Ők ezután vacsorával vendégelték meg a rokonságot és a segítőket.
Az 1930-as években nagy szegénység volt Magyarországon, így Soltvadkerten is. Akkoriban nem volt ez a halottkultusz, mint ami manapság van. Egyszerűen, szerényen temették el halottaikat az emberek. Pár szál virággal és köszöntéssel vettek búcsút a család tagjától, a rokontól, a testvértől.
Lehoczki János (Precli) meséli:
Nagyapám egy nagyon szegény, egylovas parasztember volt, 1863-ban született. Tanyán élt, és tőle hallottam, amikor azt mondták régen, hogy „vasárnap hazamegyünk“. Ez azt jelentette, hogy bemennek a faluba, s ezzel együtt a templomba is. Aztán ha valaki a tanyán halt meg, akkor is így tettek: bevitték a faluba a rokonokhoz vagy valamelyik ismerőshöz, és ott ravatalozták fel. Nagyapám temetése is így történt.
Éjjel halottvirrasztást tartottak. A szomszédasszonyok és a rokonok énekeltek magyar és német nyelven egyházi énekeket. Emlékszem német nyelvű istentiszteletekre is, ezekre a férfiaknak mintegy fele subában ment el. Ha esett az eső, akkor szőrrel kifele fordították.
A lelkész általában a kántorral, azaz a tanítóval egyedül végezte a szertartást, de előfordult, hogy jött a segédlelkész is — vagy ha a család úgy kérte, esetleg a református lelkész is.
Volt gyászkocsi is a temetéseken, de nagyapámat kézben, Szent Mihály lován vitték ki: 12 ember váltotta egymást, hatosával vitték. Ez az összetartás jele is volt Vadkerten. A sírnál tartott a lelkész még egy rövid szertartást, aztán következett a leeresztés és a behúzás, amiben a családtagok és barátok működtek közre.
Külön fejezet a temetkezésekkel kapcsolatban Soltvadkerten a gyerektemető, ami a bócsai úti részen volt. Most a temető Koltói Anna utcai bejáratától balra, a kerítésnél. A legszomorúbb az volt, hogy ezek a gyermeksírok soha nem álltak egyedül. A kicsiny fejfák egy-egy nagy köré csoportosultak, néha 2–4 is egy családban. A feliratokat olvasva volt, akinek a családi nevét is kiírták, de olyat is láttam, hogy „Ferikénk”, „Józsikánk”, „Marikánk”… De nem is a nevek voltak a legfájóbbak, hanem a kormegjelölések: 4 hónap, fél év, 1–2 év, ritkábban 4–5 év.
A számok az anyakönyvekben is megtalálhatók. És hogy mi volt a halál oka? Csak néhány ok a sok közül: az első világháború 1914–1918 között, az otthon- illetve tanyánszülés a szomszédasszony segítségével, a gyermekoltás hiánya, ezzel együtt a spanyolnátha, a torokgyík, a TBC… Kis tud erre választ adni? Talán a Jóisten!
Káposzta Lajos nyugalmazott esperes-lelkész
-Lelkészi pályája kezdetén, a 60-as évek végén volt még háztól temetés?
-Nem, akkor ez már eltűnt. Mindenkit kivittek a ravatalozóba halottaskocsival. Amit én szóvá tettem, az az volt, hogy nyitott koporsóban vitték végig a halottat. Ennek talán az volt a mondanivalója, hogy ekkor búcsúzott el a falu népe tőle. Ugyanakkor sokan csak bámészkodtak ilyenkor, és olyan is volt, hogy valaki utána eredt biciklivel a halottaskocsinak. Szóval nem volt végtisztességhez illő megoldás. A korábbi időre jellemző tiszteletadás a 60-as évekre elmúlt. Ez abban nyilvánult meg – ahogy én hallottam -, hogy az üzletek bezártak, az emberek megálltak, a férfiak kalapot emeltek.
-Milyen fejlesztések történtek a protestáns temetőben az 1970-es, 80-as években?
-Akkora dzsungel volt itt a 60-as években, hogy a temetés után, mikor nagy eső volt, olyan csatakos lettem, míg a sírok közül kiértem, hogy el kellett vinni a Luther-kabátomat a tisztítóba. A temető közepe volt rendben, de a ravatalozó mögötti rész, és a Bócsai út felőli rész akácsusnyóval volt tele. Bokrok, gaz, elhanyagolt sírok… Nem is lehetett új sírt ásni, no meg sorok sem voltak mindenhol, csak elszórt parcellák. Ezt számolta fel Font Miklós temetőgondnok: megszüntette a gondozatlan sírokat, kidobálták az elfekvő, olvashatatlan fejfákat és rend lett.
-Mi változott még?
-Bevezettük a vizet, mivel korábban kutak voltak. Csakhogy egy idősebb asszonynak nehéz már a vízhúzás! Egy adakozó hívünk megvette az anyagot, a gyülekezetnek pedig csak ki kellett ásnia a csövek nyomvonalát. Ez éppen november 7-re, a nagy Októberi Szovcialista Forradalom napjára esett. Persze a községi tanácsnál anno szóvá tették, hogy miért pont ekkor?… Erre már nem is emlékszik senki.
A másik a magnó bevezetése volt a temetéskor. Akkor a gyülekezet jobban énekelt, mint most. A kántor feljátszotta az énekeket, a hívek meg énekeltek. Aztán 2010 után eltűnt. Ez is.
-Mióta vannak ilyen nagy betonsírkövek, betonkerettel a temetőben?
-Úgy 50 éve kezdődött. Gazdagabbak lettek az emberek, jobban meg tudják mutatni, hogy milyen jól állnak. Aztán a rendszerváltás után megint fordult a kocka. Aki elszegényedett, már nem tud lépést tartani, illetve másra is lehet költeni a pénzt: lakáskorszerűsítés, külföldi üdülés, no meg a vállalkozás.
-Mi a harangozási rend a temetéskor?
-Ugyanúgy, mint a vasárnapi istentiszteletkor. Fél órával előtte a nagyharanggal kezdünk. Negyedórával előtte a középső harang szól, majd pedig a kezdéskor mind a három harang szól, ez az összeharangozás. Ekkor ér oda a lelkész. Régen a harangozó a toronyból figyelte a temetést, és ha látta, hogy a koszorúszalagot elkezdi fújni a szél, azaz megindult a menet a ravatalozóból, akkor elkezdte a kísérőharangozást, mindhárom haranggal. Most már ez elektromosan történik, tehát a harangozó nincs a toronyban. Amióta a harangozást villamosítottuk, azóta a kezdés után 21 perccel indul a kísérő harangszó, és ez általában meg is felel a valóságnak: ekkor indulunk a ravatalozótól.
Káposzta Lajos
