Izsák és Környéke Erdélyi Magyarok Egyesülete (IKEM) szervezésében, Dr. Medvigy Endre irodalomkutató és Dr. Gy. Szabó András előadóművész: „Nevem a végtelenben – 120 éve született a nagyszalontai Sinka István költő” címmel tartottak előadást, 2017. november 25-én, Izsákon, a Vino Pinceklubban.
Sinka István Nagyszalontán született 1897-ben. Apja juhász volt. Bár kiváló képességű, szülei szegénysége miatt mégis csak négy elemi iskolát végzett. Kora gyerekkorától dolgozott, évtizedeket töltött bojtár, pásztor és napszámosként. Életútja, költővé, íróvá válása leginkább a legfontosabb prózai műve, a Fekete bojtár vallomásai című önéletrajzi regénye segítségével követhető nyomon. 1934-ben került az irodalmi életbe, a népi írók közé. Műveiben a pásztori, paraszti élményvilágból – melyben ősi mítoszok, hiedelmek, népdalok, népballadák őrződtek meg – táplálkozó, ösztönös tehetségű költő verseiben évezredes történelmi tapasztalatok és érzések sűrűsödtek össze. 1936-ban költözött Budapestre. 1956 után kiszorították az irodalmi életből, s kötetei csak 1961-től jelenhettek meg újra. 1969-ben Budapesten hunyt el. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott, mint a két háború között kibontakozó népi mozgalom és az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő alakja.

-Hirdetés-

Az idei Ünnepi Könyvhét alakalmából jelent meg, Dr. Medvigy Endre gondozásában, Sinka István verseiből, prózai írásaiból és sajtónyilatkozataiból összeállított kötet, a Nevem a végtelenben. Ez a kötet adta a vezérfonalát a költő munkássága, – néhány verse előadásával színesített, – méltatásának. Az előadást követően lehetőség volt a kötet megvásárlására is.

Az IKEM irodalomtörténeti előadás-sorozatának folytatásaként, Mécs László élete és munkássága kerül bemutatásra.

-fg-

MEGOSZTÁS