November 25-én Bolyki László volt a soltvadkerti Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Szabadidő Központ vendége. A beszélgetést Medveczki János moderálta, aki faggatta Lászlót életéről és hivatásáról. A kettő szorosan kapcsolódik, hiszen a művész egyben író is. Pár hete jelent meg harmadik könyve „Pedig mi azt hittük…” címmel. (Korábbi kötetei: Milyen zenét szeret Isten illetve a Kegyelem és kalmárszellem.)

-Hirdetés-

László mesélt a gyermekkoráról, zenei múltjáról és jelenéről, a Bolyki Brothers létrejöttének körülményeiről, illetve arról, hogyan alakult ki a lelkigondozói hivatás, mint élete fontos területe és feladata. Mivel könyvei az Istennel való viszonyt illetve a spiritualitás témáját boncolgatják, ezért az este folyamán sok kérdés vetődött fel ezekkel kapcsolatosan. Szóba kerültek a veszteségek, melyek mindannyiunkat érnek az életben, hogy miként tudjuk ezeket feldolgozni, illetve jól viszonyulni hozzájuk. Megérthettük, mi a kalmárszellem és hogyan működik életünkben. Elgondolkodtatott miért nehéz megbocsájtani, mitől alakulnak ki félelmeink, hogyan dolgozzuk fel a szégyent…

Az est folyamán hallhattunk karácsonyi éneket brácsán, közös énekeket a moderátorral, illetve László beült a zongora mögé is. Remélem és hiszem, hogy mindenki, aki eljött erre a beszélgetős estre, meglepődött, elgondolkodott és másként távozott…

-K.Gy.-

MEGOSZTÁS