November 29-én, szerdán a kiskőrösi “SZÓ-LA-M” Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében a már nemzetközi elismeréseknek örvendő Szalai Éva zongoraművész és a zeneakadémia koncertjeinek házigazdájaként ismert Tóth Endre zenetörténész-publicista tartott előadást.
Az idei évet Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója és halálának 50. évfordulója alkalmából a Magyar Kormány Kodály-emlékévvé nyilvánította. Az ország számos pontján tartanak koncerteket, előadásokat a nagy zeneszerző emlékére, így Kiskőrösön is megrendezték a két fiatal tehetség közreműködésével.
Az est egésze Kodály munkásságáról szólt. A közönség több művébe is belehallgathatott, Szalai Éva csodás játékának köszönhetően. Tóth Endre a művek között a mester oktatási politikájáról, zenéiről, másokra gyakorolt hatásáról  és több nagyszerű eseményéről beszélve mindenkiben fellángoltatta a zene szeretetét. Kodály életében rengeteg olyan momentum volt, melyekre érdemes külön kitérni. Nélküle nem ismerhetnénk a ma már alapműveltséghez tartozó magyar népdalokat, ő alapozta meg az ének-zene oktatást iskoláinkban és a zeneszerzői pályafutása sem elhanyagolható.
Néhány idézet Kodály írásaiból:

-Hirdetés-

“…a zeneképzést tulajdonképpen már az óvodában kell elindítani, hogy a gyermek a zene alapelemeit korán idegezze be, mert a zenei hallásra való nevelés csak ezzel a korán meginduló alapos munkával válhat eredményessé.” (Nyilatkozat a “Fiatalok” című lapban, 1941)

“Az általános iskola célja: a teljes embert megalapozni. Zene nélkül nincs teljes ember…”(Közönségnevelés, 1958)

Ezek alapján és munkássága alapján könnyen rájöhetünk, hogy szívén viselte a jövő nemzedékét és műveltségét.

Bartók Bélával szoros barátságot kötöttek és együtt járták az országot magnóra rögzíteni a népdalokat, majd lekottázták őket.  Ezzel a munkájukkal valóban maradandót és nemzeti értéket hoztak létre.

A Kodály-emlékév keretein belül december 10-én 16 órától Kodály Est lesz a zeneiskolában a budapesti Zuglói Filharmónia művészeinek közreműködésével. Továbbra is szeretettel várják az érdeklődőket! 

Sz.Á.

MEGOSZTÁS