A Soltvadkerti Fakupa Kispályás Teremlabdarúgó Bajnokság küzdelmeiben idén 10 csapat méri össze erejét. A bajnokság november 20-án kezdődött a soltvadkerti sportcsarnokban és jövő év januárjában ér véget.

-Hirdetés-

A küzdelemsorozat idén kicsit rendhagyónak nevezhető, hiszen a megszokott csapatok mellett, most több kiskőrösi együttes is leadta nevezését. Azért játszik most több kiskőrösi együttes, mert a szomszédos településen a sportcsarnok felújításának munkálatai folynak, így a táli teremlabdarúgó bajnokságot idén ott nem tudták megrendezni. A résztvevő csapatok körmérkőzéses formában játszanak 9 fordulót a helyezések eldöntésért. Egyenlő pontszám esetén az első összevetésben az egymás elleni eredmény a döntő. A találkozókon a kiskőrösi csoport játékvezetői működnek közre. Meg kell említeni, hogy a verseny bizottságot a korábbi éveknek megfelelően Horváth Mihály és Wolf János alkotja. A bajnokságban résztvevő csapatok: Turbo Run, Néró SC, Warriors, Viplast, Gra-Plast, Korona Pizzéria, Bócsa, Matéza, Feromax Junior, Sráczok FC. A küzdelemsorozat második játékhetében a Néró SC 6-1-re (3-1) győzte le a Feromax együttesét. Gólszerzők: Füleki Antal-2, Dedák Krisztián-1, Szentpéteri Attila-2, Somlyai Péter, ill. Windecker Tamás.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS