A Soltvadkerti Önkormányzat legutóbbi képviselő-testületi ülését november 27-én tartották a városháza dísztermében. A település vezetői ezen a napon 16 napirendi pontról tárgyaltak.

-Hirdetés-

A rászorulók téli tüzelőanyag ellátásával kapcsolatosan Zsikla Győző képviselő által feltett kérdésre válaszolva Lehoczki Ferenc polgármester elmondta, hogy az önkormányzat felkészülten várja az idei telet. A település megfelelő mennyiségű tüzelőanyaggal rendelkezik, hogy segíteni tudjon a rossz helyzetben élőknek, ami mellett a téli hóhelyzetet is felkészülten várják. A polgármester beszámolt arról, hogy rövidesen elkezdődik a kínai kivitelezésben épülő Belgrád-Budapest gyorsvasút. Megemlítette, hogy a vasúti pályát két nyomsávban építik majd meg és 160 km/h-ás sebességgel haladhat rajta a vonat. Kiemelte, hogy komoly változások lesznek a vasúti átjárók tekintetében. A balesetveszély elkerülése érdekében a külterületi részeken – földes dűlőutaknál – több átjárót megszüntetnek, a többi részen pedig a tervek szerint felüljárókat vagy egyéb közúti megoldásokat fognak majd alkalmazni. A testületi ülés alkalmával elhangzott, hogy a Soltvadkerti Önkormányzat életében az idei év volt pénzügyileg a valaha kezelt legmagasabb összegű költségvetés. Az idén a város 2,5 milliárd forintból gazdálkodhatott, amelyben szintén szerepel egy elem, amire korábban még soha nem volt példa: idén az önkormányzat 700 millió forint pályázati pénzt nyert, ami 100 %-os támogatottságú, tehát az ebben szereplő tervek megvalósításához egyetlen forintot sem kellett a városnak hozzáadnia. A képviselők határoztak arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő 14 éves Opel Vivaro gépjármű lecserélik, mivel az utóbbi években már közel 2 millió forintot költöttek a javíttatására. A határozat szerint mintegy 7 millió forintból terveznek új személyszállító kisbuszt vásárolni. Döntöttek arról is, hogy Lehoczki Ferenc polgármester és Temerini Ferenc alpolgármester jutalmat kapjanak. A törvény szerint a jutalom mértéke legfeljebb 6 havi illetmény lehet. A város vezetőinek döntése értelmében az önkormányzat két vezetője két havi illetményét kapja meg jutalomként.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS