„20 ÉV” IZSÁK, AHOL ÉLEK… címmel rendezett kiállítást Ziegler Németh Ferenc festőművész, az Izsáki Táncsics Mihály Művelődési Házban. A jubileumi kiállítás megnyitójára 2017. december 9-én 17 órakor került sor.Mondok József polgármester köszöntötte a művészt, aki nem csak festő, hanem az izsáki festőtáborok aktív szervezője is, és munkássága elismeréseként ajándéktárgyat adott át részére. Tetézi Lajos újságíró elevenítette fel a festő életútját, kiemelve, hogy műveiben tetten érhető a szülőföldhöz való ragaszkodása és elkötelezettsége az itteni táj és emberek iránt, amelyek ábrázolásában ott van a személyes élmény, a személyes érintettség.
A
Sárfehér Néptáncegyüttes tánca, az általános iskola tanulói zenés és prózai műsora gazdagította a megnyitó hangulatát.Ziegler Németh Ferenc őszinte örömmel köszönte meg a jelenlévőknek, hogy több, mint százötvenen eljöttek a megnyitóra. Ez az alkalom nem az egyike az eddigi 103 önálló kiállításának, hanem egy olyan jubileumi esemény, ami metszetet ad a 20 év munkájából. Meghatottsággal telve mutatta be a legelső képét, amit 1997. szeptember 22-én festett.
A kiállításon 64 kép kapott helyet, amelyekből 26 került bele abba a katalógusba, amelyből minden család kapott emlékül. A művész által felajánlott alkotást, a megjelentek közül kisorsolva,
Frankó Jánosné nyerte.A megnyitó további része a művész és a vendégek között, kötetlen hangulatú beszélgetéssel folytatódott.

-Hirdetés-

Ziegler Németh Ferenc festőművész 20-éves jubileumi kiállításának képeit 2017. december 22-ig, 15 és 18 óra között lehet megtekinteni, az Izsáki Táncsics Mihály Művelődési Házban

-fg-

MEGOSZTÁS