Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Tanítók Alapítványa az Izsáki Iskoláért és a Szülői Munkaközösség 2017. december 16-án
17-órakor rendezte meg, a már hagyománnyá vált,
Karácsonyi Jótékonysági Koncertet, a zeneiskolás gyerekek és tanáraik közreműködésével. A koncert bevételét a művészeti iskola eszközállományának fejlesztésére fordítják.

-Hirdetés-

A korábbi adventi jótékonysági hangversenyeknek helyet adó Izsáki Táncsics Mihály Művelődési Ház helyett, ezúttal, az idén ősszel átadott új iskola aulája lett az új helyszín.
A karácsonyi hangulatnak megfelelő díszletekkel, a fellépő pódium és a nézőtér igényes elrendezésével, valódi koncertteremmé varázsolták az aulát. Ráadásul a nagy tér ellenére az akusztika is megfelelőnek bizonyult zenés előadások megtartására.

A koncerten a karácsonyi és téli időszakkal kapcsolatos hangszeres művek és énekek hangzottak el a tanulók előadásában, zongorán, furulyán, kürtön, trombitán, gitáron, hegedűn és citerán, szólóban, vagy kísérettel. De zongora négykezesek, különböző hangszeres együttesek és énekek is színesítették a műsort.

A több, mint kétórás műsor alatt majd ötven zeneszám hangzott el. A gyerekek átérezve az est hangulatát, lelkes odafigyeléssel szólaltatták meg hangszereiket, igazi zenei élményt nyújtva a közönségnek. A zömében szülők, nagyszülők, zenekedvelők alkotta hallgatóság jóleső büszkeséggel kísérte figyelemmel a gyerekek produkcióit, bensőséges lelkületet adva az est egészének.

Gera Árpád Zoltánné intézményvezető büszke és hálás szívvel köszönte meg a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak, illetve minden közreműködő munkáját, a nagy élményt nyújtó koncertért. A gazdag élmény ünnepekre való megőrizését remélve kívánt Békés Boldog Karácsonyt és Újévet mindenkinek.

-fg-

MEGOSZTÁS