Az Izsáki Városi Vegyeskar életében, az 1997-es első fellépés óta, mindig kiemelt szerepet kap az adventi készülődés hangulatának kifejezése. Az idei alkalom, 2017. december 23-ra esett, így igazi karácsonyi hangversenynek lehettünk részesei.

-Hirdetés-

A Csillagok teremtője című adventi himnuszt énekelve, gyertyafény kíséretében, vonult a padsorok között a helyére. „…Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül is tudjunk imádkozni. A zene ott kezdődik, ahol a szónak a hatalma véget ér…” e gondolatokkal köszöntötte Bajkó Zoltán plébános a katolikus templomban, a megalakulásának huszadik évfordulóját ünneplő vegyeskart és a megjelent ünnepvárókat. A kórus nevében Dr. Bozóky Imréné Mónika tolmácsolta a hangverseny szándékát, hogy a zene feladatának megfelelve „ …fényességet küldeni az emberi szív mélységeibe…”.

A hangversenyen karácsonyi énekek, klasszikus karácsonyi kórusművek hangzottak el, közöttük a sokak által kedvelt John Rutter: Angyalkórusa, és a nagy tapsot kiváltó Jingle bell rock is. Az énekek mellett adventi témájú versekkel színesítették a műsort.

Berta István karnagy, aki első ízben dirigálta az adventi hangversenyt, hálás szívvel köszönte meg az izsáki közönség tetszésnyilvánítását, megemlékezve arról is, hogy ez az eredmény nagymértékben köszönhető, az idén elköszönt korábbi karnagy, Bíró Jánosné Szilvike húsz éves munkájának.

A hangverseny zárásaképp, a kórus a közönségével együtt énekelt mindenki számára jól ismert karácsonyi népénekeket.

-fg-

MEGOSZTÁS