A Kiskőrösi EGYMI Utazótanári Intézményegysége „Lógj egy napot Kukorica Jancsival!” címmel hirdette meg esszéíró pályázatát. Az intézmény részéről Vidner Mónika koordinálta és szervezte az esszéversenyt.

-Hirdetés-

A pályázók köre az általános iskolában, gimnáziumban, szakgimnáziumban, szakközépiskolában integráltan tanuló sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek köréből került ki. A pályázaton két kiskőrösi diák is sikeresen szerepelt, akiknek december 31-én a Művelődési Központban adták át ünnepélyes keretek között az elismeréseket. Az esszéíró versenyre közel 40 pályamunka érkezett és a Kiskegyed újság írója, szerkesztője bírálta el a beadott anyagokat. Természetesen név nélkül történt a bírálat, mely után Czár Zsófia és Nagy Zoltán személyében két kiskőrösi győztest ünnepelhettek. Mindketten a Kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanulói, akik pályamunkái Kiskőrös városán kalauzolták végig Kukorica Jancsit. A pályamunkákat felolvasták a nagyközönség előtt is. A pályaműveket elbíráló Katymári Vanda, író-költő, a Kiskegyed magazin riportere a következőképpen értékelte a fiatalok esszéit: „Örömmel fogadtam a felkérést a “Lógj egy napot Kukorica Jancsival!” elnevezésű pályázat esszéinek elbírálására. Minden írásmű dicséretes a maga nemében, és több remek pályamunkával is találkoztam.”

Czár Zsófia: Zsófi az esszéjében riportszerűen, kedvesen, vidáman, a figyelmet végig fenntartva kalauzolja végig a városon Kukorica Jancsit. Az időutazó vendég nézőpontját nagy beleérző képességgel ábrázolja, mintha jól ismerné őt, és pontosan tudná, mivel járhatna a kedvében. 

Nagy Zoltán: Zoli az élményszerű esszéjében igazi fiatalos hévvel kalauzolja végig a városon Kukorica Jancsit, akivel közben jó haverságba kerülnek. Remek érzékkel találta meg az egyensúlyt a kulturált beszédstílus, és a mai, laza, néhol pimaszul humoros nyelvhasználat határán.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS