-Beszélgetés Hirsch Józsefné virágkötővel
Ha régóta működő vadkerti vállalkozásokra gondolunk, akkor a szőlészet-borászat mellett biztos a szolgáltató szféra jut eszünkbe. Soltvadkertet már a szocialista rendszerben is az jellemezte, hogy „itt minden van, mindent be tudnak szerezni”. A jól működő üzletekhez nélkülözhetetlen volt a sokszor önfeláldozó, éjt nappallá téve dolgozó kisvállalkozó. Egy ilyen család tagja a Mátyás király utcába élő Hirsch Józsefné, aki 1970 óta virágkereskedő és virágkötő. Férjével, majd annak halála után egyedül vezeti a város legrégebbi virágüzletét. Egy téli estén a divat és a közízlés változásairól – és sok egyébről beszélgettünk „Hirsch Ilonka nénivel”.
Már kislányként a virágokat rendezgettem a kút körül. Mondta is Juhász nagymama: „Boldog ember leszel, ha azt csinálhatod egész életedben, amit szeretsz.” Én a családi indíttatást követve Kiskőrösön szőlész-borász lettem, majd Kecskeméten elvégeztem a dísznövény szakot.
- Innen egyenes út vezetett a bolt megnyitásához?
Először bele kellett jönnöm a szakmába! Ezért a halasi Vörös Október Tsz. virágboltjába jártam be dolgozni és… TANULNI. Az alapokat a koszorúkhoz ott készítettük el éjjel, majd hazahoztuk a mainál sokkal rosszabb úton, és aztán másnap idehaza kötöttem, fűztem. Aztán 1977-ben megnyitottuk a virágboltot férjemmel, Hirsch Józseffel az akkori Lenin utcában. Ő sajnos 1987 óta nincs köztünk, de az üzlet a mai napig működik. A szőlőmunka és a borászat mellett üvegházban virágot termeltünk, de nagyon gyakran előfordult, hogy messzire el kellett utazni a nyersanyagért. Jól emlékszem még azokra az időkre, amikor este leraktuk a gyerekeket aludni, aztán indultunk Pestre a nagybanira virágért. Reggelre itthon is voltunk.
- A negyven év alatt mi változott Soltvadkerten a virágkultúrában?
Vegyük talán a legmarkánsabbat, a temetést! Az élő koszorú nagy érték volt a 70-es években. A viasszal átitatott papírkoszorút akkoriban sokkal többen kérték. Csörgött-zörgött, borzasztó volt hangja, de azért vitték, mert „ez tartós és tovább megmarad”. Utána jött a műanyag. Az is nagyon tetszett a vevőknek, sokszor még selyemszalagot is kötöttek rá. Azután az évek során rábeszéltem a gyászolókat, hogy ne papírt vagy a műanyagot vegyenek, hanem természetesebb, élővirágból készült koszorút. Nem rögtön, hanem szép lassan: volt úgy, hogy a 10 koszorúból 8 műanyag volt, de be tudtam „csempészni” 2 élőt. Volt egy olyan állomás, amikor műanyag, vagy selyemvirágot kértek élő alapba. Ma, 40 év után eljutottunk, hogy 1-2 műanyag koszorúnál nincs több, sőt: sokszor egy sincs.
- Milyen színű virág való temetési koszorúra?
Az emberek több esetben idegenkednek a virág színétől. A feleség vagy a férj koporsós koszorúja általában piros, vagy fehér. Amikor a családban meghal valaki, és kötöm a koszorút, mindig megkérdezem, mi volt a halott virága, mit szeretett. Ezen sok esetben csodálkoznak, nem tudják, de azért vannak, akik pontosan megmondják. Aztán olyan is van, hogy megkérdezik az árát, vagy pedig azt, hogy hány szálat szoktak. A virágon kívül mindenképpen mérvadó a gyászszalagra írandó szöveg. Itt is különbözők az emberek: sokan úgy jönnek ide, hogy hozzák pontosan leírva a bibliai idézetet vagy a versrészletet. Másoknak segíteni kell. Van egy formulás könyvem, és abban közel 100-120 szöveg található. De olyan is előfordul, hogy figyelmeztetem őket: nem most kell mindent elmondani az elhunytnak, talán jobb lett volna az életében…
- A virágot sokan nézik? — kérdezem férfiként…
Sokan. Meg az eseményről készült fényképeket és filmfelvételeket. A két nagy sorsforduló az emberek életében, amikor sokan vannak ott, az esküvő és a temetés. Mindkettő megismételhetetlen. Ilyenkor nem szabad hibázni a virággal! Összeszámoltam: mintegy 2.500 menyasszonyi csokor ment ki a kezem közül. Sokat fényképen is őrzök. De ide tartozik az oltárdíszítés is, amit 40 éven át végeztem. Én azt tanultam a lelkészemtől, hogy a virág — bár nagyon fontos — ezen a helyen nem takarhatja el a szakrális tárgyakat. Nem dominálhat a kereszt, az úrvacsorai kancsó, a kehely, vagy a Biblia fölött.
- Tapasztalatait bizonyára kamatoztatták az oktatásban is. Mit tart a legfontosabbnak saját életéből, amit mindig igyekezett átadni?
Sok tanuló kiment a kezem alól. A kiskőrösi szakközépiskola diákjai jártak át. Két boltunk volt Vadkerten, egy Kiskőrösön, így el tudtam őket helyezni. Vittük a gazdaságot és a vállalkozást, melyben a lányaim is sokat segítettek. Emellett mindig fontosnak tartottam az adakozást és a segítséget, legyen az egyház vagy más közösségi szervezet, iskola, óvoda… még azután is, hogy a gyerekeim, unokáim kikerültek onnan. 2010 után visszább vettem a tempót, lassítottam az életemen. Ezzel együtt viszem a boltot, nemet mondani még mindig nem tudok, és aki megtisztel vásárlásával, annak igyekszem a legjobb kiszolgálást biztosítani. Így hetven felé is…
- Mit üzen a virágvásárlóknak?
Legyünk ízlésesek! Ez nem pénztárca dolga. Meg kell adni az ünnepeknek a módját, és ennek része a virág is. Hogy aztán ez flamingó, orchidea, vagy „csak” szegfű és rózsa, az csaknem mindegy…
Káposzta Lajos
