A közelmúltban több új villanyoszlop került elhelyezésre Kiskőrös határában az akasztói út mentén. A vasbeton tartóoszlopokat a szennyvíztelep felőli oldalra helyezték el, melyekre nemrégiben már a lámpatestek is felkerültek.

-Hirdetés-

Az elmúlt hetekben lefolyt az eljárás az érintett szakasz belterületbe vonásával kapcsolatban. Ennek egyik törvényi követelménye volt, hogy az önkormányzatnak közvilágítással kell ellátni a belterületi útszakaszt. A kivitelezési munkálatokat elvégezte az áramszolgáltató, melynek költségeit a helyi önkormányzat fedezte. A fejlesztést az indokolta, hogy a vámudvar mögötti részen kezd kialakulni egy ipari terület és az idáig húzódó szakaszt nyilvánították belterületté. A figyelmesen arra közlekedők már láthatták, hogy a helységtábla is az új helyre került át, így a járművezetőknek figyelmesen kell ott elhaladni, nehogy megszokásból túllépjék a megengedett sebességhatárt! A későbbi tervek között szerepel még ezen a részen a szennyvíztisztító telep utáni területen egy új tűzoltó laktanya megépítése is, amely munkálatai lassan elkezdődhetnek. A város azonban a közvilágítás terén is szeretne még további fejlesztéseket végrehajtani, mivel a jelenlegi rendszer éves áramdíja 38 millió forintot tesz ki. Amennyiben az összes rendszer a jóval takarékosabb LED izzókra cserélnék, akkor az önkormányzat akár 20 millió forintos éves költségből is „megúszhatná” a közvilágítás fenntartását.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS