Bócsán ismét valami fantasztikus történt. Egy tragédiából is lehet erőt meríteni. Veiszhab Péter szépreményű fiatalember egyik nap még élte a fiatalok gondtalan életét, másnap pedig egy baleset, egy szerencsétlen véletlen miatt minden megváltozott körülötte.
A sportoló, örökmozgó fiú tolószékbe került.

-Hirdetés-

De nem adta fel sem ő, sem a családja, sem a barátai. Peti küzd, él, sportol. A focilabdát pingpong ütőre cserélte. Tervei, céljai vannak.

Már 3. alkalommal rendezték meg az idén a jótékonysági foci kupát, amin most 8 csapat versenyzett. P. Szabó Zsolt és barátai a verseny mellett bált is szerveztek, aminek teljes bevételét Peti támogatására ajánlották fel. Ezúton is köszönik a sok segítséget, támogatást, tombola felajánlást mindenkinek.

Közel 200 fő mulatott a bócsai Hungarikum és Civil Közösségi HázbanSzőke-Tóth Mihály polgármester a köszöntő után, melyben kiemelte az összefogás, a segíteni akarás jelentőségét, s megköszönte a 3 évvel ezelőtti kezdeményezést Tóth Jánosnak, kihirdette a focikupa eredményeit is.

A finom vacsora után, amit Pálinkás Attilának – Pálinkás Ízek Háza – köszönhettünk, hajnalig tartott a mulatság.

Peti a kitartásával, küzdeni akarásával, sport szeretetével példaképpé vált.

III. Veiszhab Péter Kupa végeredménye:

  1. Buli FC
  2. Turbo-Run
  3. Szervezők
  4. Esélyetek SE
  5. Torgyán TESCO
  6. Gra-Plast Junior
  7. Bács All Stars
  8. Sevilla Sekanál

-K.Gy.-

MEGOSZTÁS