A kiskunhalasi Thorma János Múzeum egyik nagy kincse a szépen felújított, 1849-ből származó vadkerti festett szekrény. Német a felirat, különleges a díszítés. Vajon mit üzen nekünk ez a bútordarab?
Az előtörténet
A török veszély elmúltával és a Rákóczi-féle szabadságharc viharainak elcsitultával felsőbb körökben felvetődött az elnéptelenedett falvak és városok újratelepítésének gondolata. Ez nagyrészt csak évtizedek múltán, Mária-Terézia idejében (1740-1780) vehetett nagyobb lendületet. A toborzások eredményeképpen a báró Orczy család birtokát képező Vadkert pusztán Hessen és Württemberg-tartománybeli német, valamint Liptó és Zólyom megyei szlovák családok jelentek meg. A többséget a német telepesek képezték, akik akkor még nagyrészt református vallásúak voltak. Az ellenreformáció alatt elszenvedett üldöztetések miatt az 1760-as években többen elvándoroltak, és helyükre magyar katolikus családok is beköltöztek. A türelmi rendelet után külön református és evangélikus templom épült (1790-es évek), majd 1837-re felépült a mai evangélikus templom. Az evangélikusság ekkor többségi vallás volt, amely egy vezető lelkész pasztorálása mellett, egy közös templommal, de két gyülekezetből állt: a német és a szláv egyházból.
A szekrényen szereplő családnevek — Katzenbach Miklós és Gillich Katalin — meglehetősen sűrűn fordulnak elő a különböző iratokban. Az evangélikusságra jellemző nagy családok tagjai voltak, több gyerekkel és a többi német alföldi evangélikus falura is kiterjedő rokonsággal. Ez leginkább a mintegy 40 kilométerre fekvő Hartára vonatkozik, aminek a szekrény szempontjából nagy jelentősége van.
A család
Az ősök között ott vannak az egyenesen német földről bevándoroltak. A férj egyenes ági nagyszülei, Henricus Katzenbach és Cristina Ritter az első, anyakönyvekből nyomon követhető ősök. Ők valószínűleg az első telepesek magyar földön született gyermekei. Bővebbet azért nem tudhatunk, mert az első, ma is meglévő anyakönyvek a türelmi rendelet utáni időből, 1784-től kezdődően datálódnak. Henricus kovács volt, mint ahogy a Katzenbach-ok ezen ágán XX. század közepéig mindig volt kovácsmester-fiú, aki továbbvitte az ipart.
Henricus és Cristina fia Katzenbach Fridrich (1782-1849) szintén kovács, akinek felesége Freij Clara Maria (1784-1836). Házasságukból 10 gyerek született, akiknek nevét és születési idejét a következő táblázat tartalmazza.
| Sorszám | Név | Születési idő |
| 1. | Helena | 1802. május 6. |
| 2. | Elizabeth | 1804. szeptember 11. |
| 3. | Fridrich | 1807. február 10. |
| 4. | Barbara | 1813. július 13. |
| 5. | Caspár (később kovács) | 1815. január 5. |
| 6. | Andres | 1817. február 9. |
| 7. | Barbara | 1819. július 28. |
| 8. | Nicolaus | 1821. május 11. |
| 9. | Barbara | 1823. november 10. |
| 10. | Margaretha | 1827. április 15. |
A gyermekhalandóság annak idején meglehetősen nagy volt. Még az anyakönyvek alapján 1885-1889 között vizsgált 15 évben is az összes elhunytnak mintegy 70 %-a 10 év alatti gyerek volt. Ez a XIX. század elején még magasabb arány lehetett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a családban 3 leánygyermek is a Barbara nevet kapta a keresztségben. Ez egyben arra is bizonyíték, hogy nem voltak a szülők babonásak, merték az elhunyt gyerek nevét az újszülöttnek is adni. A nagy gyermekhalandóság okai között a védőoltások hiányát, a füstös konyhákat és az egészségtelen táplálkozást kell említenünk első soron, ami alól a gazdagabb családok sem képeztek kivételt. Ugyancsak emiatt, valamint a szülés körülményei miatt volt magas az anyák halandósága is.
A 8. sorszám alatti Nicolaus nem más, mint a szekrény előlapján olvasható férj. De vajon az első házassága volt ez?
(folytatjuk)
Káposzta Lajos
történész
