Már a tavalyi első alkalom után megfogalmazódott az igény, hogy Az én versem” elnevezéssel indított versmondó estet rendszeresen meg kell tartani. Az idén, a magyar kultúra napjához (január 22.) kapcsoló rendezvényre 2018. január 26-án került sor az Izsáki Táncsics Mihály Művelődési Házban. A Tegyünk Izsákért Egyesület, a Művelődési Ház, és a Vino étterem együttműködése eredményképp ismét igazi kávéházzá változott a művelődési ház nagyterme, ahol, ahogy a kávéházak hangulatához illik, kávé, tea és sütemény fogyasztása mellett hallgathatták az előadókat.

-Hirdetés-

A nagy számban összegyűlt versmondók és érdeklődők először, a magyar kultúra napjához, nemzeti Himnuszunk keletkezésének napjához kapcsolódóan K. Szabó Benedek izsáki születésű Kecskeméten élő Aranykoszorús versmondó előadásában, állva hallgatták végig a vers teljes szövegét.

Az előadók széles skáláját vonultatták fel a műveknek, a gyermekverstől a komolyabb lélekemelő művekig. Minden versmondó, lévén kedvenc versüket adták elő, nemcsak szöveget mondtak, hanem át is élték a mű mondanivalóját, magukkal ragadva a közönség figyelmét és ezáltal olyan légkört teremtettek, amelyben a közönség szíve is szinte egyszerre dobbant. Mindez érezhető a szereplés után felcsattanó tapsból is. Különösen felemelő volt hallgatni Turmezei Erzsébet: Pótvizsga a szeretetből című versét Péter Debóra előadásában, melyet a hallgatóság szűnni nem akaró vastapssal hálált meg. A versmondók között hallhattuk Magyar Gyuláné izsáki, és Szokolay Zoltán fülöpszállási költőket is, akik saját kedvenc verseikből is adtak elő néhányat.

Az irodalmi est zárásakor Dr. Bozóky Imréné Mónika ötletgazda örömmel állapította meg, hogy a mai est fellépői, idézve Robert Schumannt: „Fényességet küldtek az emberi szív mélységébe”. A szervezők minden fellépőnek emléklappal köszönték meg a szereplést és jelezték, jövőre ismét megrendezik az irodalmi estet.

-fg-

MEGOSZTÁS