1948: sok mindenben fordulópontot jelentett ez az esztendő a magyar történelemben. A sok negatívum mellett Soltvadkert szempontjából egy pozitív dolgot ki kell emelnünk: ekkor kezdtek neki a templom mellett ma is álló evangélikus gyülekezeti ház építésének. Ha valaki leül fagylaltjával a sétány padjára, éppen rálát. Nem is gondolnánk, hogy mekkora munka és harc kellett a megépítéséhez, majd pedig a megtartásához. Ennek idén éppen 70 éve, melyet a Soltvadkerti Kultúrbarátok Köre emléküléssel és előadással fog megünnepelni.
A soltvadkerti evangélikus gyülekezeti ház rövid története
A most következő összefoglalót korabeli jegyzőkönyvek és szemtanúk elmondása alapján írtuk meg. A történet 1945-ben kezdődik, amikor a soltvadkertiek a háború poklából fel-, vagy ha úgy tetszik: megszabadulva, újra a békés falusi életben találták magukat. Igaz, többen örökre idegben maradtak, mások fogságba kerültek, és jelentős volt azok száma is, akiket meghurcoltak a Horthy rendszerben elkövetett vélt vagy valós bűneikért. Sokan azonban mégis reménykedtek. Mert a remény felcsillant.
A háború után fasizmus idején betiltott pártok és a demokratikus szervezetek újra megkezdhették működésüket. Az egyházakban ébredési mozgalom indult meg: a lelkészek és a papok hitbéli megújulásról beszéltek. Tudatosan szervezték az ifjúságot csoportokba, melynek fő célja a békés munkálkodásra és a hitéletre való nevelés volt. A vadkerti evangélikus fiatalság — a reformátushoz hasonlóan — önálló otthon megépítését szerette volna, melyet saját erőből kívánt megvalósítani. A reformátusoknál sajnos az akkori presbitérium keresztül húzta ezt a számítást, de az evangélikus elöljárók Sikter András lelkész vezetésével támogatták az ötletet. Sőt mi több, az akkor még nem államosított, meglévő egyházi iskolaépületben modern tanterem kialakítását, és mellette komplett gyülekezeti ház építését határozták el. Minderről így beszélt Sikter András esperes az 1947. szeptember 27-i kibővített presbiteri gyűlésen:
„Isten kegyelméből eljutottunk addig, hogy gyülekezeti házunk megépítésének gondolata a megvalósításhoz közeledik. Hogy valósággá lehessen, ehhez híveink áldozatkészsége szükséges. Kérem ezért a gyülekezet minden tagját, hogy az ősök példáját tartsák szem előtt, akik a maguk erejéből, mert erősek voltak, a hitben templomot, iskolákat, lelkész és tanítói lakásokat építettek.”
A tervezett gyülekezeti házzal az volt a hívek célja, hogy legyen egy télen fűthető istentiszteleti hely, ahol színi előadásokat, konferenciákat és különböző társas rendezvényeket lehet majd tartani. Akkor még, 1947-ben sok egyesület és csoport működött a soltvadkerti evangélikus gyülekezet keretein belül. Például a Luther Szövetség, az evangélikus iskola iskolaszéke, bibliaórai csoportok, énekkar, nőegylet és ifjúsági egyesület.
Ezek működését egy évre rá betiltotta Rajk László belügyminiszter. Igaz, őt később Rákosi Mátyásék koncepciós perben vád alá helyezték, majd kivégeztették, néhány évre rá pedig rehabilitálták, de ÉRDEMEIT, azaz a polgári és keresztyén egyesületi munka hazai betiltását és kommunista átszervezését ez nem csökkenti. Azonban még ne szaladjunk annyira előre az időben: maradjunk 1947-ben, amikor a gyülekezet presbitériuma gyűjtést szervezett az épülő közösségi épület céljára!
Az evangélikus családokat presbiterek és ifjúsági tagok keresték fel gyűjtőívekkel, melyekre felírták, hogy ki mivel járul hozzá az építkezéshez. Egyesek pénzt, mások bort ajánlottak fel. Az ifjúság tagjai néhány héttel később lovaskocsira tett hordóval keresték fel a bort felajánló gazdákat. Az összegyűjtött bort a mai ÁBC helyén álló épületbe, a későbbi kántor, Koltai Béla presbiter házába vitték. Egy hétre rá már 92 hektó bor és 5490 Ft jött össze. A bort kereskedőknek adták el, és ennek ára volt a bevétel. Több termelő a felajánlást úgy tette meg, hogy saját maga adta el az erre a célra szánt borát és miután ez megtörtént, annak az árát fizette be a gyűjtőívre.
Káposzta Lajos
