Kiskőrös Város képviselő-testülete megalkotta a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló 19/2017. (X.26.) önkormányzati rendeletét, mely 2018. január 1. napjával lépett hatályba. Ezen rendelet célja, hogy a lakosság nyugalmát zavaró magatartásokat szankcionálni lehessen, annak érdekében, hogy minden lakóövezet szép, tiszta és „rendes” legyen.

-Hirdetés-

2018. január 1. napjától a szabályok betartása mindenki számára kötelező erővel bír. Azokkal a lakosokkal szemben, akik nem tartják be az önkormányzati rendelet és a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit a jegyző, illetve az illetékes hatóság, hatósági eljárást kezdeményez. A közigazgatási hatósági eljárás eredményeként alkalmazható közigazgatási szankciók az alábbiak: figyelmeztetés, a közigazgatási bírság, (felső határa 200.000 Ft), elkobzás és a jogszabályban meghatározott, egyéb szankció(k).

Cikkünk célja, hogy röviden összefoglaljuk azokat a szabályokat, melyeket januártól minden kiskőrösi állampolgárnak kötelezően be kell tartania.
1.) Köz- és magántulajdonú ingatlanok tisztántartása
Az ingatlan tisztántartása elsődlegesen a használó és a tulajdonos feladata, mint a folyamatos gyommentesítés, kaszálás és fűnyírás, valamint a növények ápolása, az ingatlan és a telek rovar- és rágcsáló mentesítése, a kerítésen kívülre nyúló ágak, bokrok nyesése. Társasházak esetében az épület körüli járdák, épület körüljárására szolgáló területet és a közterületi járdával összekötő járdaszakaszt valamint a parkolóhelyeket is kötelesek tisztán tartani a használók. A szórakozó-, vendéglátó- és árusítóhelyek, üzletek előtti járdaszakaszt a nyitva tartás ideje alatt a használó köteles tisztán tartani és a keletkező hulladékot eltávolítani.

2.) Hó- és síkosság mentesítés
A használó köteles gondoskodni az ingatlan előtti járdaszakasz, kerékpárút, illetve ennek hiányában 1 méter széles területsáv síkosság mentesítéséről és a hó eltakarításáról.
A hó eltakarítása csak úgy történhet, hogy a gyalogos forgalmi sáv szabadon maradjon.
A szórakozó-, vendéglátó- és árusítóhelyek, üzletek előtti járdaszakaszt a nyitva tartás ideje alatt a használó köteles hó- és síkosság mentesíteni. Tilos hórakást felhalmozni: útkereszteződésben, útburkolati jelen, buszmegállóban, gázóra, tűzcsap, vízelzáró csap, lámpaoszlop, hirdetőoszlop köré, kapubejárat elé, annak teljes szélességében.
A hó- és síkosság mentesítést szükség esetén naponta többször is el kell végezni.
3.) Közterületek szennyeződésének megelőzése
A szennyvíz és csapadékcsatornába tilos dugulást okozó és környezetre veszélyes anyagokat juttatni. Az ingatlanon keletkező csapadékvíz saját területen történő elhelyezéséről, illetőleg kiépített csapadékcsatorna esetén az abba történő bevezetéséről az ingatlan tulajdonosa gondoskodik. Tilos a csapadékvízbe, csapadékcsatornába háztartási folyékony hulladékot (sütőolaj, ételmaradék) vezetni. Tilos a csapadékvíz szennyvízcsatornába vezetése. Közterületen a hulladék elhelyezésére gyűjtőedények és kiépített gyűjtőpontok szolgálnak, ezért ezek mellé letenni tilos. A közterületen elhelyezett berendezési és felszerelési tárgyakat (padok, kuka), eszközöket, műtárgyakat továbbá játszótereket, játszótéri játék felszereléseit rendeltetésüknek megfelelően kell használni, illetve azok beszennyezése és megrongálása, valamint a fák, díszcserjék, növények leszakítása, kiirtása is tilos. Ha jármű üzemeltetése során a közút, közterület beszennyeződik, a jármű üzembentartója köteles a szennyeződés eltávolításáról azonnal gondoskodni.

4.) Utcanév- és házszámtáblák elhelyezése
Az ingatlan tulajdonosa köteles: az ingatlant házszámtáblával ellátni, külterületen a házszámtáblával azonos módon a helyrajzi számot feltüntetni. Az ingatlan tulajdonosa az utcanévtábla elhelyezését tűrni köteles. Az utcanévtábla elkészítésének költsége, elhelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata.5.) Növényzet, hulladékok égetése
Külterületen az ingatlan tulajdonosa, használója csak és kizárólag a tűzvédelmi hatóság engedélyével végezhet legfeljebb 10 hektár egybefüggő területen irányított égetést.
A kérelmet a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltséghez kell benyújtani, az égetés tervezett időpontját megelőző 10. napig. Jogszabálytól eltérő vagy hatósági engedély hiányában végzett tűzgyújtási tevékenység tűzvédelmi bírságot von maga után.
Belterületen, a lakóingatlanon és az azt határoló közterületen keletkezett avar, száraz kerti és egyéb hulladék csak és kizárólag március 1. és április 15. továbbá szeptember 20. és október 20. közötti hónapokban kizárólag csütörtökön, pénteken és szombaton 16:00 órától 18:00 óráig lehetséges. Tilos a bármely más időpontban történő szabadtéri égetés, közterületen történő égetés. Tilos az égetés párás, tartósan ködös, esős időben és erős szél esetén, munkaszüneti és ünnepnapokon, valamint bármely időszakban az elrendelt tűzgyújtási tilalom ideje alatt.6.) Ebtartás szabályai
Az állattartónak mindenkor gondoskodni kell az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről és az állat szakszerű gondozásáról. A szakszerű gondozás keretében köteles gondoskodni a mikrochippel történő egyedi megjelölésről, valamint az eb életkorának megfelelő veszettség elleni oltás meglétéről, féreghajtó szerrel történő kezelésről.
Az állattartónak gondoskodnia kell arról, hogy állattartása a környező lakóközösség, különösen a szomszédok kialakult élet- és szokásrendjét tartósan és szükségtelenül ne zavarja. Közterületen ebet csak pórázon lehet vezetni, valamint közterületen ebet csak olyan személy vezethet, aki az eb irányítására, kezelésére és féken tartására képes.
Az eb tulajdonosának biztosítani kell, hogy az eb sem más állatot, sem embert harapásával ne veszélyeztessen. Az állattartó köteles gondoskodni arról, hogy az eb közterületre felügyelet nélkül ne juthasson ki, tehát köteles gondoskodni a szökésének megakadályozásáról. Az eb ürülékét közterületről mindenkor köteles eltávolítani.
Az ebet tilos beengedni, bevinni élelmiszer-árusító üzletbe, fürdő területére és játszótérre. Veszélyes eb csak zárt helyen tartható és az ingatlan bejáratán figyelmeztető tábla elhelyezése kötelező.7.) Járművek tárolása
A közutakon, közterületeken és közterületi várakozóhelyeken tilos a teher-, személy- és áruszállításra szolgáló járművek (pl. személygépkocsi, tehergépkocsi, nyerges vontató), valamint a mezőgazdasági vontatók, munkagépek, pótkocsik, lassú járművek, továbbá járműszerelvények 24 órát meghaladó tárolása. Ezen járművek csak saját telephelyen, bértárolásra kijelölt telephelyen, méretei alapján alkalmas építési telken tárolhatóak.8.) Parkolás szabályai és a parkolóhelyek kizárólagos használata
A közterületen lévő parkolók igénybevétele díjmentes, melyeket Kiskőrös Város Önkormányzata üzemeltet, ugyanakkor ez, a parkoló járművek őrzésére nem terjed ki. Tilos a zöldterületnek minősülő közterületre, parkra: gépjárművel ráhajtani, azon megállni, vagy várakozni. Tilos a forgalomtól elzárt területen – kijelölt parkolóhely hiányában – parkolni és várakozni, járdán csak abban az esetben szabad megállni vagy várakozni, ha azt jelzőtábla, vagy útburkolati jel engedi. Járművel megállni, csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban lehet. Lakott területen kívül járművel az úttesten kívül kell megállni. A közterületi parkolók kizárólagos használatot biztosító táblával és egyéb útburkolati jelzéssel ellátott és fenntartott férőhelyeire az ott megjelölt és feltüntetett gépjárművek parkolhatnak és várakozhatnak.

9.) A temetők rendje
A temetők területén tilos olyan magatartás tanúsítása, amely a látogatók kegyeleti érzéseit és a temetők rendjének külön szabályait sérti.

Ezúton is kérjük a lakosságot, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a közösségi együttélés szabályainak betartására, így biztosítva Kiskőrös Város rendezettségét és tisztaságát.

MEGOSZTÁS