A Birkás Bor és Pálinka Ház 2018. február 10-én, a ”Bor és az Ulti napja” címmel, egész napos rendezvény keretében szervezte meg a III. Ulti Versenyt. A résztvevők program keretében finom falatok és borkóstolás mellett versenyszerűen ultiznak. A versenyt, a 2006-ban megalakult Magyar Ultiszövetség által elfogadott játékszabályok szerint és az online elérhető Ultiverseny Párosító Program felhasználásával bonyolították le.

-Hirdetés-

A játékosokat Birkás Menyhért igazgató, a bajnokság házigazdája köszöntötte, felelevenítve az ultijáték történetét és a játékszabályokat. A verseny 12 partiból álló fordulókból állt, amelyben, az addigi eredmények alapján, számítógépes programmal állították össze az egyes fordulók párosítását. Ennek a rendszernek a hallatlan előnye, hogy minden versenyző egyenlő számú partit játszik, és kevésbé játszik szerepet a szerencsés lapjárás.

A Birkás Bor és Pálinka Ház III. Ulti Versenyén huszonkét fő vett részt és öt forduló után hirdettek eredményt:

  1. Cseke Péter (Kecskemét – Brácsa ULTI Baráti Kőr)
  2. Kristóf Gáborné (Szabadszállás)
  3. Takács József (Kecskemét)

A helyezettek oklevelet és ajándékcsomagot kaptak. A győztes neve felkerült „Bor és az Ulti napja” Vándorserlegére.

A körmérkőzéses rendszer az utolsó partiig nyílttá és izgalmassá tette a versenyt. A játékosok, a reggel kilenctől – délután négyig tartó rendezvényen, végig kellemes hangulatban, oldott légkörben játszhatták kedvenc játékukat.

-fg-

MEGOSZTÁS