2018. február 10-én szombaton egy igazán mesés bálba hívták és várták a szülőket és a vendégeket a Petőfi Gimnázium SZMK báljára, melyet hagyományosan a sportcsarnokban rendeztek meg.

-Hirdetés-

A jó hangulatú eseményt már évek óta nagy lelkesedéssel szervezi meg a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium Szülői Munkaközössége.Szentgyörgyiné Szlovák Mária igazgatónő nyitotta meg a bált, ezután a 8. A. osztályosok tánca következett, majd Pethő-Szűcs Mária iskolalelkész mondott asztali áldást még a vacsora előtt.

Szintén a vacsora előtt kerültek átadásra a virágcsokrok és emléklapok, melyekkel az eddig aktív SZMK-s szülők munkáját köszönték meg akik kisebb/legkisebb gyerekük ballagásakor maguk is elköszönnek az iskolától: Csik Erika, Neubauerné Losonczi Ildikó és Boldoczki Éva.Ezt követően a svédasztalos vacsorával folytatódott a bál, melyről a Keceli Fürtös Vendéglő csapata gondoskodott.

A vacsorát követő műsort idén is a vállalkozó kedvű szülők és pedagógusok csoportja biztosította, akik egy mesés színdarabot és egy táncműsort is előadtak természetesen most is nagy sikerrel. Hófehérke szerepében: Horváth Kinga, mostoha: Boldoczki Éva, öreg király: Seffer Attila atya, iskolalelkészük, Farkas Sándor: Tudor, ifjú herceg, illetve a szöveg írója pedig: Fodor Tamás volt. A táncprodukcióban 14 páros lépett a sportcsarnok parkettjére.Koreográfusuk: Szujer Klaudia volt, akinek munkáját virágcsokorral köszönték meg.

Az est folyamán, a jó hangulat zenei felelőse az Udvardi Band zenekar volt.

A felajánlásoknak köszönhetően idén is rengeteg, közel 1200 nyeremény került kisorsolásra éjfél után.Egy ilyen rendezvény óriási szervezőmunkát, rengeteg segítséget, összefogást igényel, melynek főszervezője Opauszki Gáborné, SZMK elnök volt. A dekoráció tervezője: Fábiánné Vékony Andrea, jelmeztervező, kivitelező: Boldoczki Éva volt.A szervezők és az intézmény ezúton is köszönik a segítő szülők szorgalmát, akik a dekoráció megalkotásában munkálkodtak, valamint a bál sikeréhez hozzájárultak. Köszönik a rengeteg ajándéktárgyat a helyi vállalkozóknak, felajánlóknak. Szujer Klaudiának a tánc betanítását, a műsorban szereplő diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak, pedig azt, hogy vállalták a táncpróbák nehézségeit, az esti fellépés örömét, és rizikóját.

Fotók:Sz.Á. 

MEGOSZTÁS