A Bács-Kiskun megyei felnőtt férfi kézilabda bajnokság 19. fordulójában, a tabella második helyén álló KIKI SKFT, 2018. március 4-én (vasárnap) 16 órakor az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola Sportcsarnokában fogadta, a negyedik Euroscale Kecskemét I. csapatát.

-Hirdetés-

A mérkőzés elején nehezen pörögtek fel a csapatok, sok volt a pontatlanság és rendre kimaradtak a helyzetek. Mindkét csapat stabil védekezésre törekedett és emiatt sok volt a sárga lap és a kiállítás. A KIKI SKFT a meccs elején szerzett néhány gólos előnyét csak a végére tudta egy picit növelni. A sok szabálytalanság ellenére sportszerű keretek között folyt a játék. A végeredmény:

KIKI SKFT – Euroscale Kecskemét I. (26-21)

A forduló után KIKI SKFT és Kiskunmajsai KC továbbra is azonos pontszámmal áll a táblázat élén, de a majsaiaknak jobb a gólkülönbsége.

-fg-

MEGOSZTÁS