Mikor érdemes Bécsbe menni? — tehetjük fel a kérdést. A válasz sokak számára egyértelmű: Bécsbe mindig, de néha elég hideg van. Ezért a Soltvadkerti Kultúrbarátok Köre nem ádventkor ment, hanem márciusban: kevesebb turista, de már (valamennyi) napsütés.
A kecskeméti Szent Imre Katolikus Iskola tanulóival közös, kétnapos program több kihívást is tartogatott. Az egyik maga a többgenerációs kirándulás megszervezése volt, de az is kétséges volt, hogy mennyire lehet összehozni egy több helyről érkezett csoportot. A kirándulás végére aztán bebizonyosodott, hogy felesleges volt az aggodalom, mivel mindenki jól érezte magát.
Az első állomás a lébényiárpádkori templom meglátogatása volt. Az épület 800 évet állt ki és még mindig plébániatemplom.
A soproni ebéd után a már burgenlandi területen fekvő Fraknó várának meglátogatása következett. Itt, az Esterházyak fegyvertárában mindenki ledermedt a sok kard és muskéta láttán — főleg a fiúk. De aztán csak tovább kellett menni, hogy a várkutat útba ejtve tovább utazzunk a bécsi szállásra.
Másnap aztán metróval utaztunk a Schönbrunni kastélyhoz, ahol német, angol és magyar nyelvű csoportra oszlott a társaság. Jó volt látni, hogy a gyerekek használták az általuk tanult idegen nyelvet. Ugyanez játszódott le a városközpontban lévő Museum derIllusionen („Optikai Csalódások Múzeuma”) kiállításán. Mi történt itt? Először is: kötelező volt fényképezni, játszani és mindent kipróbálni! Mert a fizika és a fénytan igenis jó dolgok. A térben lebegő kocka, a „kicsinyítő fényjáték”, a kaledioszkóp és a képtrükkök mindenkit lenyűgöztek.
A levezető városnézés után jól esett a meleg vacsora Mosonmagyaróváron, majd kezdetét vette a hosszú hazaút. Talán legközelebb a soltvadkerti németesek is velünk tartanak.
Káposzta Lajos szervező
