Balczó András többször volt vendége soltvadkerti rendezvényeknek. A háromszoros olimpiai és ötszörös világbajnok öttusázó 80 felé haladva is aktív életet él: előadásokat tart és buzdítja az embereket a megtérésre, valamint a jobb életvitelre. Édesapja Nyíregyházán volt evangélikus lelkész, jómaga is itt nőtt fel. 18 éves korában innen került fel a fővárosba.
A soltvadkerti találkozókon sztorikkal, bibliai idézetekkel és versrészletekkel gazdagon tűzdelt előadást hallhatott a közönség az olimpikontól. Saját példáján keresztül értelmezte az emberi élet sorsfordulóit. Az egyik alkalom után egy kis sajtóbeszélgetésre is sor került.
-Ön többször visszatért sport múltjára, noha mintegy negyven éve nem sportol versenyszerűen. Ekkora élmény ez ennyi idő elteltével?
-Ezek a sportsikerek a magyar zászló alatt születtek. A lovaglást, vívást, úszást, lövészetet és futást magába foglaló öttusa számos érmet hozott számomra a 60-as 70-es években. Olyan eredmények ezek, melyeket külön-külön is sokan áhítanak – mind a mai napig. Én magam azt hittem, hogy ezek elérésével boldog leszek. Nyertem, ott lógott a nyakamban az érem. De a boldogság nem jött el. És az is világossá vált előttem, hogy ha valaki azért szeret, mert én vagyok a bajnok, akkor az a szeretet nem ér semmit.
-Hozott egy döntést?
-Igen. Meg kellett találnom azt az állapotot, amikor magamért szeretnek. Ez vált előttem kulcsmondattá. Ehhez váltásra volt szükség az életemben. Mint kiderült, többszöri váltásra. Mert ha valaki felhagy egy közel 20 éven át tartó tevékenységgel – ilyen volt az életemben a versenyzés – az egy elég nagy váltás. De nem akartam drasztikus váltást. Így az aktív sporttal való felhagyás után igyekeztem (volna) a hazai öttusa életet segíteni. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy én itt nem kellek — még istállói „belovagló állásomban” sem. Otthagytam, továbbléptem. „Ha valahol nem érzed jól magad, onnan menj el!” — ez a mottó fogalmazódott bennem meg ekkor. Újabb váltások jöttek. Meg kellett találnom az igazi kapcsolatokat. És amikor nyugalomra leltem, megszólalt bennem az Úristen: „Bandi, szolgaságod évei leteltek…” Mert minden embernek van egy elrendelt útja, amire ha rátalál, boldog lesz.
-A magánéletben megtalálta a boldogságot: 12 gyermek édesapja.
-Igen, ez érdekes történet. A feleségemet és engem külön-külön megkérdeztek, hogy hány gyereket szeretnénk. Mindketten 4-5 gyerekben gondolkodtunk. Aztán az Úristen többet adott. Még mielőtt bárki kételkedni kezd abban, hogy ez normális-e, hadd mondjam ki: nekünk ez a normális és így vagyunk boldogok. Ami pedig az anyagiakat illeti: mindig akkor szerzünk illetve kapunk pénzt valahonnan, amikor nagy a szükség. És ilyenkor feleségemmel nagyot nevetünk, megköszönve azt a kegyelmet, melyben részesültünk. Mert Valakinek mindig gondja van ránk…
-Előadásában sok sztorit is felidézett a magyar sport múltjából. Ezek tükrözik az akkori politikai helyzetet, de a sportolók gondolkodásmódját is. Nekem legjobban Bozsik madáreledele tetszett. Hogy is van ez?
-Sportolóink a kommunista érában kivételezett helyzetben voltak: szabadon utazhattak. A legtöbben ezeken a feszes, edzéssel, rákészüléssel és versenyekkel zsúfolt napokon is megtalálták a módot a pénzszerzésre. Magyarul: sefteltek. A jeles futballista, Bozsik József „Cucu” megneszelte, hogy Romániában hiánycikk a bors. A legközelebbi versenyre vitt is magával – éppen egy zsákkal! A határon azonban feltűnt a furcsa pakk a vámosnak. Meg is kérdezte: „mi van ebben a zsákban?” „Mi lenne” – így Bozsik – „madáreledel”. A vámos azonban nem hitte el: „Na, lássuk csak… de hiszen ez bors!” „Mindegy. Eszi, nem eszi, nem kap mást!” – vágta ki magát Bozsik. Sokszor mi is így érzetük akkor: ha tetszik, ha nem, ezt kell lenyelnünk, nem kapunk mást!
Sok mindenről esett még szó. Például a 70-es években Balczóról leforgatott „Küldetés” c. film. Pár hétig vetítették a mozik, aztán észbe kapott a rendszer és betiltotta. De addigra már látták azok, akik akarták… Szó esett az élet lehetőségeiről, az élsporttal járó kísértésekről és az evangélikus egyházi kapcsolatokról. Ennek az is aktualitást adott, hogy a közönség soraiban ott ült Káposzta Lajos nyugalmazott esperes-lelkész is, aki évre, hóra és napra pontosan egyszerre született az olimpiai bajnokkal. Volt miről beszélgetniük…
Káposzta Lajos
