Kilencedik alkalommal került megrendezésre húsvét előtt egy héttel, azaz virágvasárnap a már hagyománnyá vált Nyuszicsalogató rendezvény a bócsai Hungarikum és Civil Közösségi Ház nagytermében.Az évek során igazi nagy családi eseménnyé nőtte ki magát, melyre a gyerekek mellett az anyukák, az apukák és a nagyszülők is ellátogattak. Mindenki megtalálta a kedvére való elfoglaltságot: volt, aki húsvéti díszeket, ajtó dekorációt, textilfigurákat készíthetett el, és volt olyan is, aki a gyerekekkel együtt a tojásfestésnél szorgoskodhatott. Lehetőség volt még lufihajtogatásra, csillámtetkó készítésre, hajfonásra is.Ebben az évben is meglepetéssel készültek a szervezők, hiszen a kecskeméti Pupetta társulat hozta el nekünk az Ördög Három Aranyhajszála című bábjáték előadását.
A gyerekek nagyon élvezték a délutánt. A szülők és támogatók jóvoltából büfé állt rendelkezésre, ahol házi sütemények, hot-dog, hamburger, pizza és üdítő volt kapható.A rendezvény szervezője a Bócsa Község Oktatásáért, Közművelődéséért Alapítvány volt, az ő munkájukat segítette még sok szülő, az óvoda és az iskola pedagógusai, a könyvtárosok és több vállalkozó. A gyerekek nevében is köszönjük mindenkinek az önzetlen segítséget! Reméljük, jövőre is együtt készülhetünk a húsvétra ezzel a jól összeszokott kis csapattal.

-Hirdetés-

K.L.

MEGOSZTÁS