Folytatja jó szereplését a Bács-Kiskun Megyei U-16 ÉSZAK csoportjában szereplő Izsáki Sárfehér SE labdarugó csapata. A tavaszi első meccsen idegenben nyertek. 2018. március 25-én, hazai pályán Izsáki Sárfehér SE – Kecskeméti LC KTE SI – B (3-1) lett az eredmény. A tabellán a Kecskeméti LC KTE SI – A csapata mögött a második helyen állnak, és szeretnék is megtartani…

-Hirdetés-

– Pedig nem egyszerű a csapat helyzete – mondta Nagy Oszkár a csapat edzője. A 18-20 fős keret nemcsak izsákiakból áll, hanem a környék öt településéről (Orgovány, Fülöpszállás, Soltszentimre, Ágasegyháza, Páhi) járnak át a játékosok. Csak heti egy edzést tudnak tartani, és a rossz időjárás miatt a nagypályára is csak elég későn tudtak kijönni. Ennek ellenére a csapatnak van tartása és nagyon odateszik magukat a mérkőzéseken. Ez a gárda, kisebb-nagyobb változásokkal, már három éve játszik együtt és igazi csapattá kovácsolódtak össze. Nemcsak nagypályán, hanem kispályás, futsal vagy homokfoci bajnokságokon is rendre dobogós helyeken végeznek. A fiúk mellet a szülők jó hozzáállása is segíti a csapatot, hiszen ők hozzák-viszik a gyerekeket Izsákra.

A jó szerepléshez gratulálunk, és további sikereket kívánunk!

-fg-

MEGOSZTÁS