Tavalyi évben került sor az izsáki katolikus plébánia rendbetételére és az új kerítés építésére. A plébánia kerítése mellett, az útkereszteződésnél lévő kereszt elhasználódott állapota miatt vált szükségessé annak megújítása is. A 2018. év Húsvétjára felújított kereszt új korpuszt kapott, igy a kovácsoltvas kerítéssel együtt, méltó jelképként hirdetheti:

-Hirdetés-

A kereszt az atyai házra kifüggesztett lámpa,
amely világít, hogy a tékozló fiak hazataláljanak.”

Isten dicsőségének meglátásához nem kell a csillagokig tekintenünk, vagy az egekig hatolnunk, elég, ha leborulunk a kereszt tövéhez, és ott szemléljük Isten végtelen szeretetét” – emlékeztette Bajkó Zoltán plébános 2018. március 30-án mindazokat, akik jelenlétükkel megtisztelték a kereszt megszentelését.

„Életünk zarándokútja tele van keresztekkel, és sokszor fájdalmas esésekkel, amelyek megtanítanak arra, hogy csak a szeretettel vállalt áldozatnak van értéke. Mindannyian megállunk életünk keresztjei tövében és feltekintve erőt kérünk ahhoz, hogy tovább indulhassunk. Kérjük akkor közösen Isten áldását és segítségét munkánkra – hogy az arra méltó kereszt hordozói lehessünk.

A kereszt az Isten útja az emberhez, de az ember útja is a kereszten vezet az Istenhez. A kereszt minden kor, minden emberének tanítja, hogy egyetlen könny, egyetlen szenvedés sem hiábavaló. Az ember egyik küldetése, találja meg a keresztjét, vegye fel mindennap és azonosuljon vele.

Nincs élet kereszt nélkül, a kereszt világítótorony, mely a vihartól hánytatott irányt mutat a biztos révhez!”


A templomokon túl, a harangszó és az útszéli keresztek egyértelműen jelzik átutazóknak is: ezen a vidéken keresztény emberek élnek. Jó lenne, ha nemcsak a jelképekben, de az emberek mindennapjaiban is jelen volna a keresztényi szeretet. Talán, ha az emberek azt keresnék egymásban, ami összeköt bennünket és nem azt, ami szétválaszt; ha, nem egymás elítélése, hanem, egymás megértése lenne a fő szempont, akkor közelebb kerülnének ahhoz, amit a keresztényi szeretet jelent. Böjte atya is így figyelmeztet bennünket: „Én nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől…!”


 

-fg-

 

MEGOSZTÁS