Az izsáki Sárfehér Néptánc Egyesület táncosai már ötödik éve elevenítik fel a Húsvéti locsolkodás hagyományát. 2018. április 2-án, Húsvét hétfőn a délutáni órákban, három „lányos” háznál gyűltek össze a kicsik, a nagyok és a felnőttek, felkészülve a legények fogadására. A legények lovas kocsikon, hegedűszó mellett érkeztek locsolkodásra. Először a legkisebbek kórusa mondott locsolóverset, majd jött a locsolkodás, természetesen vízzel!

-Hirdetés-

A magyar hagyományok között a húsvéti locsolkodásban benne van az ősi óvó, védő, rontáselhárító, termékenységvarázsló, szakrális megtisztító szerep. Vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték, amikor is vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a nemes alkalomra a legszebb ruhájukban pompáztak.

A locsolkodást követően a lányok megvendégelték a legényeket és természetesen mindenki kapott (hímes) tojást is.

A Sárfehér Néptánc Egyesület ezt a hagyományőrző Húsvéti locsolkodást nem megnézendő folklór műsorként, hanem megélendő valós eseményként rendezi meg. A locsolkodás vidám hangulata még a bőrig ázott lányokat is jobb kedvre deríti. Szükséges is, hiszen a locsolóbálon estére újra találkoznak…

-fg-

MEGOSZTÁS