A Soltvadkerti Önkormányzat az idén is egy vállalkozói fogadás alkalmával köszöntötte a város legnagyobb helyi adófizetőit és alapítványi támogatóit.
A város vezetése 40-nél is több olyan meghívót küldött ki, akik 2 millió forintot meghaladó adóbefizetéssel segítették az önkormányzat működését.

-Hirdetés-

Az eseményen a megjelenteket Lehoczki Ferenc polgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy a 2017-es esztendőben több, mint 280 millió forint helyi adó folyt be a város kasszájába. Ezen összeg mintegy 80 %-a azon vállalkozások jó eredményének köszönhető, akik a fogadásra meghívót kaptak. Megemlítette, hogy a három legmagasabb helyi adót befizető vállalkozás mintegy 50 millió forinttal részesült mindezekből.

Az első ilyen jellegű fogadást 2002-ben rendezte az önkormányzat azzal a céllal, hogy ünnepeljenek és megtiszteljék, köszönetet mondjanak azoknak, akik sok éve a vállukon viszik a várost és komoly összegekkel járulnak hozzá a település költségvetéséhez. A város első embere megemlítette, hogy Soltvadkerten az elmúlt 10 évben az adóalanynak minősülő vállalkozások száma megduplázódott: 2007-ben 913, ma 1970 a vállalkozások száma és idén 91-el több, mint egy évvel korábban. A településen 10 évvel ezelőtt a legnagyobb adófizetői címet 10 millió forintos befizetéssel lehetett elnyerni.

Elismerő oklevelet vehetett át a legnagyobb alapítványi támogatóként Dobszai Zoltán a Variens Kft. vezetője. Szintén elismerő oklevelet vehetett át a három legmagasabb adót befizető vállalkozás vezetője: 1. Material Plastik Kft. (36 millió forintos befizetéssel), 2. Schiszler Trans Kft. (8 millió forint feletti befizetéssel), 3. BS Plasztik Trade Kft. (közel 8 millió forinttal). Az eseményt megtisztelte jelenlétével Font Sándor és dr. Kerényi János országgyűlési képviselők, akik hozzászólásukban kiemelték a kormány elmúlt években végzett munkáját, eredményeit és elismeréssel nyilatkoztak a soltvadkerti vállalkozásokról.

Filus Tibor 

MEGOSZTÁS