Hófehér hajával, széles mosolyával immár 61 éve várja a vendégeket. Igaz, már csak piaci napokon van nyitva a kapu, de ezt pontosan tudja a vendégkör. Kissé megfogyott, a mesterrel együtt öregedve, de van, aki már 50 éve törzsvendég.
Kriszt Márton a II. világháború idején, 1940-ben látta meg a napvilágot. Az általános iskola elvégzése után egy év „teljes állású” szőlőmunka következett. Bár fodrász akart lenni, ekkoriban olyan idők jártak, hogy szükség volt a gyerekre otthon, no meg nem is volt kihez elmenni fodrásztanulónak — legalábbis helyben nem.
1955-ben aztán megelégelte ezt az életformát és 15 évesen Budapestre került kelmefestő-vegytisztító tanulónak, mégpedig egy volt osztálytársa mellé. Az akkori oktatási rendszerben csak úgy vették fel az ipari tanulókat iskolába, ha megvolt a gyakorlati helyük. Wachtel Domokos textilmérnök és Busa István vegyészmérnök volt az a két maszek (azaz magánszektori dolgozó), aki vállalta a fiatal soltvadkerti diák gyakorlati oktatását, így járhatott a Práter utcai szakmunkásképzőbe. A történelem fura fintora, hogy egy évre rá, az akkor ellenforradalomnak mondott felkelés következtében egyikük Németországba távozott, másikuk pedig a harcok áldozata lett. A 16 éves Márton pedig ugyan táviratozott haza a harcok kitörésekor, hogy nincs semmi baja, mégis hamarabb hazaért, mint távirat. Innentől ő meséli tovább az élettörténetét.
- Szüleimnek egyetlen gyereke voltam, édesanyám pedig kijelentette: elég ebből a pesti életből, itthon leszel fodrász! Róla tudni kell, hogy magyar katolikus asszony volt, édesapámék pedig sváb evangélikusok. Így én meg sem tanultam ezt a nyelvet, bár sokszor hallottam, amint a nagymamával édesapám így beszélt.
Én mindig is fodrász akartam lenni, mégpedig egy igen jeles úriember, Múth Péter fodrászmester hatására. Tanulónak Nuszpel Bandi bácsihoz kerültem, akinek a háza a mai Kárpáti-féle dohánybolt parkolója helyén állt. A műhely pedig a mai evangélikus óvoda helyén volt. Itt működött Frei Henrik órás üzlete is, aki heti két alkalommal, piaci napokon „rendelt”. Ez pont útba esett mindenkinek, merthogy a piacot akkoriban még az evangélikus és a református templom előtti területen tartották. Éppen 61 éve, 1957 január első hetében kerültem Bandi bácsi keze alá. Az első vendégemre, Erdő Imrére itt terítettem rá a köpenyt. Ő Erdős Gyula és Zoltán édesapja volt.
Ipari iskolába Kiskőrösre jártunk. 1958 őszén Bandi bácsi átadott Füleki Dániel fodrásznak, mivel neki éppen szüksége volt segédre. A korábbi, Fék György ugyanis novemberben bevonult katonának. Az ő műhelye a mai ABC helyén állt. Az első vendégem Fiedler Béla bácsi volt, aki „na lássuk, mit tudsz!” – kiáltással ült be a székbe.
Aztán elkövetkezett az önállósulás ideje: két és fél év katonai szolgálat után, 1969. június 16-án férfi és női fodrász mestervizsgát tettem. Ez Kecskeméten zajlott és nem is akármilyen modellekkel: Kőszegi László és felesége vállalták ezt a szerepet!
32 éven át a Bocskai utcán béreltem műhelyt, a ma már éppen bezárt szerb étterem helyén. A KTSZ gebinese voltam. Jó szomszédom volt itt Szarka Mihály bácsi, akinek a pincében zöld-fehér színű „fradihordói” voltak. Sok Mihály napot megünnepeltünk ott. Aztán megszűnt ez a műhely és hazaköltöztem ide, a Zrínyi utcába., Ma is itt várom a törzsvendégeket minden kedden és pénteken.
Aztán tegyük hozzá — szólok közbe — hogy egyszer nyilvánosan is szerepelt, mégpedig zenés show műsorban! — Na persze (széles mosoly), feleli vidáman: az iskolai szülők bálján, 2004-ben, ahol a táncos produkcióban a közismert fodrász-öltözékben kellett megjelennem és a „Gedeon bácsi” zenéjére „frizurát csináltam” a retro ruhás, táncoló szülőknek.
Ha nem is a táncolóknak, de heti néhány napot még mindig dolgozik az olló és a fésű! Hétfőn este kikészítem a ruhámat, este megborotválkozom, felkészülök a keddre. Szívműtét és infarktus után, 61 éve a szakmában. Vannak, akik még számítanak rám!
Káposzta Lajos
