„Nem vagyunk mi gyengék, hanem bátor lepkék. Gyorsan szállunk, mint a szél; siess jól, hogy utolérj!
Hipp-hipp hurrá, hipp-hipp hurrá…”

-Hirdetés-

Április 18-án délelőtt gyermekek csatakiáltásától lett hangos a Mohácsi úti óvoda udvara.
A Környezet munkaközösség 20 éves évfordulója és a Föld napja (ápr.22) alkalmából rendezték meg a vetélkedőt, mely „Ez a föld az otthonunk” címet kapta.

A megnyitó beszédében, Pohankovics András alpolgármester úr egy történetet mesélt a gyerekeknek ”Kiskőrös 300” emlékévhez kapcsolódóan, majd a munkaközösség vezetője, Kerekesné Varga Erzsébet köszönetet mondott az elmúlt 20 év kitartó munkájáért, megemlékezett a kezdetekről és szívhez szóló beszédében elmondta, hogy mennyire (sőt, egyre inkább) fontos ma, hogy gyermekeinknek továbbadjuk a természetnek, a környezetnek nemcsak ismeretét, hanem szeretetét is.

A szivárványtánc után a gyerekek 8 fős csoportban, egyen pólóban, csapatzászlóval és csatakiáltással készültek a nagy napra, hogy mindent beleadva elnyerjék a pecsétet, amelyek minden egyes állomás végén várt rájuk. Ehhez meg kellett „küzdeniük” az állathangokkal, a szivárvány minden egyes színeivel, a szelektív hulladéktárolással, a kincskeresőkkel, az akadálypályával és még békalencsét is kellett gyűjteniük hatalmas örömükre.

A fáradtságos munka végeztével egy üdítő és szendvics mellett büszkélkedtek el egymásnak a sikereikről.

Köszönjük a Mohácsi Óvoda vezetőjének, Urbánné Szabó Rózsának és a munkatársaknak a lehetőséget, hogy a gyerekek ezen a délelőttön is játszva tanulhattak és kaphattak egy szeletet a Földünk szeretetéből:

„A Föld az otthonunk, a Föld ahol lakunk;  legyünk a jel, a reménység, kik változást hozunk.”

K.Sz.

MEGOSZTÁS