Idén szinte nyárias melegben, mégis tavaszi lendülettel ment végbe a szokásos módon, április 21-22-én a soltvadkerti evangélikusoknál a konfirmáció.

-Hirdetés-

A hagyományokat őrizve a Soltvadkerti Evangélikus Gyülekezetben, még mindig 6. osztályos korban zajlik a megerősítés folyamata. Idén sem volt ez másként. A szokásostól némiképp kisebb létszámú konfirmandus csapat tagjai életükben először élhettek az úrvacsora szentségével, miután mindannyian sikeres konfirmációi vizsgát tettek, majd megerősítést nyertek a hitben és felnőtt tagjaivá válhattak a gyülekezetnek. Dicséret illeti őket felkészültségükért, mindannyian szép szolgálatról tettek tanúbizonyságot, bemutatva a konfirmációi káté ismeretét, és versszolgálatokkal és köszöntőkkel is megörvendeztették a jelenlévő templomi gyülekezetet.Az egyházközség újonnan választott felügyelője Kis Molnár Gábor első alkalommal, már nem, mint szülő, hanem a gyülekezet világi vezetőjeként köszönthette a frissen indulókat. Szintén hagyomány, hogy a lelkész – Homoki Pál – feladata eldönteni, hogy kinek ítélje a 6 éves munkájáért, felkészültségéért és templomlátogatásáért járó egyedi, számozott, Luther-rózsa intarziát a konfirmandusok közül, ezt idén Müller Petra érdemelte ki.  

Szép ünnep volt ez idén is. A felkészülés verejtékét felváltották a szülői, nagyszülői szemekben megcsillanó büszke örömkönnyek és felváltotta az önfeledt öröm!

„Adja a Teremtő Isten, hogy sok ilyen ünnepünk legyen még! Erős vár a mi Istenünk!”

-K.Gy.-

MEGOSZTÁS