Az NB II-ben szereplő Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapata a tavasz mérkőzések során rendre jó teljesítményt nyújtott. A fiúk különösen hazai környezetben kézilabdáztak nagyszerűen és az érmes helyekért küzdő gárdáknak is meleg pillanatokat okoztak.

-Hirdetés-

Így nem meglepő, hogy amikor a fiúk a 20. fordulóban hazai pályán fogadták a az utolsó előtti Kőröstarcsai KSK csapatát, mindenki a kötelező győzelem kategóriájába sorolta az összecsapást. Utólag elmondható, hogy sajnos teljesen mást hozott a mérkőzés, mint amire számítani lehetett. A kiskőrösiek óriási meglepetésre 30-29- re (7-13) kikaptak: Polyák – Gucsi 4, Birbényi 3, Vezsenyi 2, Thiesz 3, Reczer, Hunyadi. Csere: Torgyik J. (k), Wágner 1, Vass 1, Szabó T. 3, Kulcsár F. 1, Harangozó 10, Ruskó 1, Szentgyörgyi, Kulcsár P. Edző: Horváth András. Az első félidőben védekezésben és támadásban is sokat hibázott a kiskőrösi csapat. Mindezt jól mutatja, hogy a 20. percig mindössze 3 gólt dobtak a hazaiak, a köröstarcsaiak 9 találatával szemben. Ez az időszak az egész mérkőzés hangulatára kihatással volt. Az első félidő gyenge hazai teljesítménye után a lelkesen játszó vendégek tovább növelték az előnyüket és a második félidőben már 10-19- et (!) is mutatott az eredményjelző tábla. Az utolsó 20 percre nagyon összeszedte magát a hazai gárda és óriási hajrával rukkoltak elő a fiúk. A csapat hajszál híján ledolgozta a 9 gólos hátrányt és az utolsó percekben már mindössze 1 találattal vezettek a vendégek. Ekkor a kiskőrösi csapatból Szentgyörgyi Sándort reklamálásért 2 percre kiállították. Feszült, ideges hangulatban zárult a találkozó, amelyet Thiesz Tamás lövése zárt, de az egyenlítő találatot sajnos már nem sikerült megszerezni. Úgy lehetne talán összefoglalni a mérkőzést, hogy 40 perc kiábrándító játék után 20 percig tartó feltámadás, de a végén mégis vereség… Az eredményben közrejátszott az is, hogy a hazai gárda az 5 hétmétereséből mindössze egyet tudott gólra váltani… A fiúk majd május 12-én (szombat) javíthatnak, amikor a szezon utolsó találkozóján hazai környezetben fogadják 18 órai kezdettel a Túrkevei VSE együttesét.

Ifjúsági eredmény:
Kiskőrösi KSK-Kőröstarcsai KSK 32-21 (17-15)
Legjobb góldobók: Bezsenyi Á. 6, Harangozó 5, Ruskó B. 4, Bezsenyi M. 4.

Filus Tibor 

MEGOSZTÁS