Közösségek Hete országos programsorozathoz csatlakozott a vadkerti művelődési ház csapata is egy kedd esti rendezvénnyel. A Nagy-Pál István Helytörténeti Gyűjtemény adott helyet az eseménynek.

-Hirdetés-

Az összegyűlt közel 40 fős közönséget népi ruhába öltözött kisiskolások fogadták, majd Szamosi Gáborné Dalma köszöntötte az érdeklődőket. Ezt követően átadta a szót Légrády Andor történésznek. Andor a vetítettképes előadásával egyik programjukat népszerűsítette, a Helytörténeti Sétát. A képek segítségével betekintést nyújtott a település épített örökségébe mely megtekintésre méltó. Minden épülethez, szoborhoz rövid történetet fűzött.

Bemutatásra került a gyűjteményben helyet kapó Értéktár is. A helyi Értéktár 2015-ben alakult meg, melynek tagjai Fodorné dr. Schiszler TeréziaZsikláné Szarka Judit és Légrády Andor.

Végezetül, de nem utolsó sorban megnyitották az „Akkor és Most” című kiállítást, mely 25 év tükrében mutatja be a város fejlődését.

A hivatalos programot követően kötetlen beszélgetés vette kezdetét. Meg lehetett tekinteni a gyűjtemény anyagát. A szabadtéri fedett rész alatt Endrődiné Sámel Zsuzsa vezetésével kenyérlángost lehetett sütni és kóstolni. Fényképezkedni lehetett a csettegővel. A művelődési ház dolgozói szíves vendéglátását nagyon megköszönték a résztvevők és sokáig beszélgettek az esti félhomályban.

A Nagy-Pál István Helytörténeti Gyűjteményt kérésre nyitják. Érdeklődni a következő számokon lehet: 06/30-967-9083, 06/78-582-585

-K.Gy.-

MEGOSZTÁS