„Együtt lenni, együtt tenni jó!” – Ez a jelmondata a Közösségek hete programsorozatnak, melyhez csatlakozva, a Vadkerti Hunok Hagyományőrző Egyesület, Hagyományőrző nyílt napot szervezett Soltvadkerten.

-Hirdetés-

Az egész napos rendezvényen a legkisebbektől kezdve az idősebbekig mindenki jól érezhette magát és részt vehetett sok különböző, érdekes, a hagyományokhoz kötődő foglalkozásokon, játékokon, és kipróbálhatta még az íjászatot is. A felállított jurtákban lehetőség nyílt korabeli fegyverek és használati tárgyak megtekintésére, kézműves foglalkozásokon való részvételre vagy a rovásírás megismerésére.

A résztvevők betekintést nyerhettek olyan régi mesterségek tárházába, mint a kosárfonás vagy a bőrdíszműveskedés. Bárki kipróbálhatta az íjászatot, álló célpontra vagy korongra, a gyerekek számára pedig gólyaláb, karikadobáló és még sok más érdekes játék állt rendelkezésre.

Az esemény részét képezte a hagyományos népi ételek főzőversenye, ahol 6 csapat: a Dunaföldvári Íjász Egyesület, Soltvadkerti Polgárőr Egyesület, Pimpók, Soltvadkerti Szamócák, Szabó Család Bócsa és az Újoncok mérhették össze főző tudásukat. A zsűri a legmagyarosabb ételt kereste, a megmérettetést pedig a Soltvadkerti Szamócák csapata nyerte meg.

O.S.

MEGOSZTÁS