Tegnap tartotta soron következő ülését Kiskőrös Város képviselő-testülete, amelyen 20 napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők. Tájékoztatók érkeztek a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi szakmai tevékenységek ellátásról, a Kunság-Halas Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. valamint a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tevékenységéről is. Ezt követően a „Kiskőrös Városért” Alapítvány, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és a Városi Polgárőr Egyesület 2017.évi tevékenységéről hallgattak meg beszámolókat a képviselők.

-Hirdetés-

Az ülés kezdetén az első napirendi pontban a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi szakmai tevékenységek ellátásról, működéséről és a háziorvosi ügyeleti feladatok ellátásáról esett szó, ahol a döntéshozók többnyire statisztikai adatokkal találkozhattak.

A következő napirendi pontban a Kunság-Halas Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tevékenységéről számolt be ügyvezetőjük. Kiskőrös település közigazgatási területén alvállalkozói szerződés alapján a Kunság-Halas Nonprofit Kft. végzi a kevert, települési szilárd hulladék heti egyszeri, valamint a lomhulladék évi kétszeri begyűjtését, az elkülönített gyűjtött szelektív hulladék kéthetente, a biológiailag lebomló hulladék négyhetente történő begyűjtését, valamint a szelektív hulladékgyűjtő szigetek ürítését.

Ezt követően Supka Éva a Kiskőrös Városért Alapítvány elnöke számolt be 2017. évi tevékenységükről. Elmondta, hogy alapítványuk tagjaival igyekeznek a városban, az itt élő tehetséges fiatalokat segítve, a város kultúráját, hagyományápolását, értékeink őrzését támogatva tevékenykedni, ezért aktívan részt vesznek a város életében, programokat szerveznek, igyekeznek szépíteni is a várost.

Majd a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatója, Turán Istvánné ismertette 2017. évi szakmai tevékenységüket és működésük feltételeit, munkatervükben pedig a 2018. évi programjaikat, rendezvényeiket mutatta be prezentáció formájában. Elmondta, hogy 2018-ban is folyamatosan kínálnak irodalomnépszerűsítő, ismeretterjesztő rendezvényeket, kiállításokat és, hogy erre az évre tervezik elektronikus szolgáltatásaik fejlesztését is. Beszámolójában külön kiemelte, hogy nagyon fontos számukra, hogy olyan eseményeket szervezzenek, melyen az egész család , akár egyszerre több generáció is részt tud venni.

A 6. számú napirendi pontban a Kiskőrös Városi Polgárőr Egyesület számolt be tevékenységéről, személyi és tárgyi feltételeikről. 2017-ben egyesületük 6 fővel bővült, ugyanakkor 6 fő tagsági viszonya meg is szűnt. Jelenlegi taglétszámuk 43 fő, melyből 21 aktív személy alkotja a feladatok végrehajtásához szükséges létszámot. 2017-ben 144 alkalommal 3024 óra szolgálati időt töltöttek a közterületeken. Ugyanebben az évben egy országosan is egyedülálló lakossági összefogás során egy új DACIA Duster típusú személygépkocsit tudtak megvásárolni, melyhez a forrást a Kiskőrös Város Önkormányzata, helyi vállalkozók, gazdálkodók valamint a helyi lakosok biztosították adomány formájában.

Sokáig betöltetlen volt a 2. számú felnőtt fogorvosi körzet, ezért fogászati feladatainak ellátására pályázat kiírásáról döntött Kiskőrös Város képviselő-testülete Egészségügyi és Szociálpolitikai Bizottsága. A pályázati felhívásra két pályázat érkezett, de az egyik pályázó meghallgatására összehívott ülésén pályázatát visszavonta. A másik pályázó Dr. Horváth Anna egyéni vállalkozó fogorvos a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelt, így munkáját 2018. október 2. napjától kezdheti meg.

A következő napirendi pontokban Kiskőrös Város 2017. évi költségvetésének teljesítéséről és a 2018 évi költségvetés módosításáról szavaztak a képviselők, majd elfogadták a belső ellenőrzésről és a felügyelt költségvetési szervek pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről szóló beszámolót is, ezt követően módosították a város közbeszerzési szabályzatát.

És még mindig nem ért véget a beszámolók sora, ugyanis a következő napirendi pontokban a Kőröskom Kft. valamint a Kőrösszolg Kft. 2017. évi tevékenységéről hallhattak tájékoztatókat a képviselők, ahol többnyire statisztikai adatok hangzottak el.

A Képviselő-testület a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján a 24/2018. számú határozatával pályázatot írt ki a Kiskőrösi Óvodák óvodavezető beosztásának ellátására, melyre két pályázó – Répásiné Lovász Erzsébet Márta és Vlcskóné Csatlós Erzsébet jelentkeztek. A kinevezési, megbízási jogkör gyakorlója által létrehozott háromtagú, a betöltendő munkakör feladatait érintően szakértelemmel rendelkező bizottság meghallgatta a pályázókat, a véleményeket jegyzőkönyv formájában rögzítették. A pályázattal kapcsolatos dokumentumok a Polgármesteri Hivatal 1. emelet 6. számú irodájában megtekinthetők.

Ezt követően az önkormányzat Gyermekjóléti és Gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról, valamint intézményük létszámának bővítéséről szavaztak.

Elfogadták a gördülő fejlesztési terv város vízi közművagyonának beruházási tervrészét is, melyet a szolgáltatás hosszú távú biztosíthatósága érdekében 15 éves időtávra terveznek. A teljes fejlesztési terv beruházási, felújítási, és karbantartási tervrészletből tevődik össze, mind az ivóvíz, mind a szennyvíz ágazat közműveit érintve.

A TOP-1.1.3-16 kódszámú „Helyi gazdaságfejlesztés” című felhívásra az önkormányzat sikeresen pályázott nemrégiben. Ezzel együtt indokolttá vált az új termelői piac fenntartói és üzemeltetői feladatainak, valamint a kapcsolódó feltételek újrafogalmazása. A célszerűségi és hatékonysági szempontokra figyelemmel 2018. július 1-től 2019. június 30-ig meghosszabbította a Kőröskom Kft. fenntartói és üzememeltetői jogviszonyát az önkormányzat.

Ezt követően ingatlan bérbeadásokról döntött a képviselő-testület, majd az „egyebek” következtek, ahol szerveződő események, rendezvények kerültek felsorolásra és bemutatásra, a polgármester és a képviselők által.

Kutyifa Ilona 

MEGOSZTÁS