Most is tartogatott izgalmat a XIV. Holdfényes ligaverseny. A versenyre 25-en neveztek, ami a kánikula, majd a közelgő viharos időjárás és a jégelhárító működésének dacára nagyon is meglepő.

-Hirdetés-

A nyolc csoportba kisorsolt játékosok gyors és hatékony dobásokkal alakították ki a tovább jutók sorrendjét. Szinte egyáltalán nem volt olyan csoport, ahol sokat kellett volna számolgatni a továbbjutó kilétét illetően.

Az egyenes kieséses szakaszban már előfordult néhány szorosabb csata, főleg Szitás Gábor és Tóth Zsolt között, ahol döntő legre került sor. A feszültséget Zsolt bírta jobban, így 4-3 arányban sikerült a harmadik helyet megszereznie az este folyamán, ugyanis később Boros Gábor megállította a jobb helyezés elérésében.

A másik ágon a legfiatalabb résztvevőnek Gévai Péternek okozott csalódást egy messziről jött ember, Szabó Ferenc, aki Békéscsabáról (!) érkezve legyőzte őt, így Péter is a nagyszerű harmadik helyen zárt. Az est utolsó párbaja tehát Boros Gábor és Szabó Ferenc között zajlott, akik szintén döntő legig húzták a nézők idegeit! Az utolsó leget Gábor kezdhette, így már egy kis előnyre tett szert. Az idegesség mindkettő oldalon látszott, hiszen elég lassan jött a “tömeg”, nem jöttek sorban a triplák. Szabó Ferencet nem zavarta a távolság, az időjárás, a helyszín, vagy a nézők, egyszerűen megnyerte a XIV. ligaversenyt!

A legjobb hazai versenyző: Kovács Krisztián (Győztes Kör SE).
A legjobb kiskőrösi: Szentgyörgyi Ákos (szabadidőkártya).

Legközelebb 2018. július 6-án mérik össze tudásukat!

O.S.

MEGOSZTÁS