A kiskőrösi Exaudi Kamarakórus első koncertjét adta a kiskőrösi katolikus templomban. Az eseményre megtelt a temlpom és a hálaadó koncert nagy sikert aratott.

-Hirdetés-

A megjelenteket Seffer Attila plébános köszöntötte, aki elmondta, hogy az Exaudi Kamarakórus a pünkösd előtti  vasárnap latin nevét választotta hitvallásának és nevüknek, mely a 27. zsoltár gondolatkörét foglalja magába: „Halld meg Uram hívó hangomat”.A kamarakórus 2015 novemberében alakult és azóta próbálnak heti rendszerességgel. Tagjaik több felekezetből valók, így igazi ökumenikus közösségként működnek. Eddig kórustalálkozókon énekeltek néhány darabot és most volt az első önálló, egész estét betöltő koncertjük. Most az eddig tanult művekből készítettek egy válogatást, mellyel Istent dicsőítették, neki adtak hálát a megélt ajándékokért, közösségünkért, városunkért.

A művek között egy-egy vers is elhangzott Lupták György esperes Fodor Tamás, Kissné Volák Ildikó és Romfáné Flaisz Anita előadásában, melyek rímbe szedve vitték Isten elé köszönetüket. A est során zongorán kísért Balázs-Nagy Gabriella, a kórusvezető pedig Farkasné Gombár Ildikó volt. A műsor végén vastapssal köszönték meg a jelenlévők a színvonalas műsort.

Filus Tibor 

MEGOSZTÁS