Szép ünnepet tartottak vasárnap a bócsai katolikus templomban. A negyedik osztályos hittanosok több éves tanulás és készülés után elsőáldozók lettek, azaz először vehették magukhoz az Oltáriszentséget. Ez az Utolsó Vacsora története alapján a szent ostya, Krisztus teste. Olyan szentség, melyet maga a Megváltó rendelt el, ezért nagyon fontos egy hívő katolikus ember életében.

-Hirdetés-

A gyerekek az ünnepi alkalomat versekkel és dallal tették szebbé. Családjuk is elkísérte őket, megtelt a templom. A szentmisét Mezei Ferenc plébános tartotta, a gyerekek felkészítője Paragi Anikó hitoktató volt.

Fontos tudni, hogy a tanulás nem áll meg: aki bérmálkozni akar, annak még több éves hittanóra és gyülekezeti szolgálat következik. Ezt azonban szívesen vállalják, azzal együtt, hogy sokszor a szabadidő rovására megy. De mi lehet szebb, mint a felelősségteljes felnőttkorra készülni — akár a számítógépes játék vagy az alkalmankénti lustálkodás helyett?

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS