Június 11-én hivatalosan is lezárult a 2017/2018-as tanév a kiskőrösi „SZÓ-LA-M” Alapfokú Művészeti Iskolában. Az évben rengeteg tehetséges növendék ért el szép helyezést és mutatkozott országos versenyeken, így sok elismerést vehettek át a gyerekek az évzáró keretein belül is.

-Hirdetés-

Az ünnepség Soltiné Samu Zsuzsanna köszöntőjével kezdődött. A köszöntő után az iskola búcsúzó növendékei adtak elő egy-egy darabot, melyben megmutatták mit is tanultak a zeneiskolai évek hosszú munkája alatt.

Először Néző Nikolett lépett színpadra, aki már hét éves korában kezdett zeneiskolába járni Farkas Zoltán növendékeként fuvolára. Zeneiskolai pályája során rengeteg hangversenyen lépett fel, a városi zenekar oszlopos tagja lett és egy országos fuvolaverseny területi válogatóján nagyon szép eredményt ért el. Nikolett 10 éves zenei tapasztalatából hallhatott a közönség.

Szabó Loretta szintén búcsúzik. Loretta 10 évesen kezdett zongorára járni a zeneiskolába, ahol Balázs-Nagy Gabriella oktatta. A több versenyen elért nívó díj és egy nemzetközi versenyen elért szép eredmény után mondhatjuk, hogy méltán érdemelte ki Loretta a zeneiskola „SZÓ-LA-M” AMI díját.

Slajkó Anikó hasonlóan szép eredményekkel távozhat a zeneiskolából. Ő is fontos tagja lett a zenekarnak, ahova továbbra is visszavárja a fuvola szólam, amennyiben ideje engedi.

Disztl Dominik a klasszikus gitár szaktól búcsúzik. Szorgalma és zene iránti szeretete nagy hatással volt a játékára és a zenéjét hallgatókra minden koncerten.

Deák Tünde 9 éves korától 20 éves koráig megszakítás nélkül volt az iskola növedéke. Ő is több sikert érhetett el versenyeken, hangversenyeken.

Báldi Bernadett szorgalmával szintén nagy eredményekhez jutott a zenében. Ő is búcsúzik, illetve Opauszki László is, aki a rézfúvós tanszakon volt sikeres.

Az iskola hegedű, gitár és szolfézs tanára is búcsúzik. Gál Gyuláné nevelésével megalapozta számos növendék zenei pályáját és sokaknak nagy örömöt adott a zenélés megtanításával.

Az évzárón számos növendék kapott még elismerést a tanévben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

Sz.Á.

MEGOSZTÁS