A megbocsátás nem egy pillanat műve, sokkal inkább egy folyamat – tudatta a hallgatósággal előadása elején Csizmadia Róbert Prepare/Enrich tanácsadó, június 12-én a kiskőrösi Zsinagógában.
A megbocsátást négy tényező befolyásolja:
- Mennyire vagyok önzetlen? Mennyire tudom a másikat a középpontba helyezni?
- Mi fűz össze bennünket, milyen erős a kapcsolatunk? Csupán felhasználója vagyok a kapcsolatnak, vagy fektetek is bele?
- Milyen természetű a probléma, amit meg kell(ene) bocsátanom? A vétkes fél hozza tudomásomra, vagy egy harmadik fél által derül fény rá?
- Mit gondol a társadalom a történtekről? Csak a problémával és az elkövetővel kell megküzdenem vagy a környezetem megítélésével is?
Vannak, akik évekig hordozzák sértettségüket, fájdalmaikat, mert szeretnek nem megbocsátani, mert jól esik haragudniuk. Régi dolgokat emlegetnek fel, csak negatív érzelmeket osztanak meg, valamint részleges információkat mondanak el. A másikat hibáztatják, a probléma helyett a személyre teszik a hangsúlyt. Lebecsülik a változást, miközben felértékelik a konfliktust.
A megbocsátás gátját képezik az emlékek, a harag és a motiváció hiánya.
Az évek során felgyülemlett negatív érzelmek befolyásolják emlékeinket. Azon emlékek törlődnek elménkből, amelyek nem egyeznek meg céljainkkal.
Emlékeinkkel kétféleképpen bánhatunk: tekinthetjük őket rideg valóságnak vagy felhasználhatjuk életpéldaként önmagunk számára.
Amennyiben rideg valóságként tekintünk rájuk, úgy csupán információként értékeljük, mely hatással volt/van az életünkre. A megbocsátás folyamatát e szemléletmód nem segíti elő.
Ha életpéldaként értékeljük, akkor tanulunk belőle, leszűrünk egy életelvet belőle, ami segít a továbbiakban jobban élni, kikerülni a negatív dolgokat és jobban megőrizni életünkben az igazságosságot és a biztonságot.
Ha azon igyekszem, hogy a másik helyzetébe bele tudjam élni magam, sokkal könnyebb lesz megbocsátanom. Azt nem feltétlen tudom befolyásolni, mit tesz velem a másik ember. De azt igen, én hogyan reagálok rá. A döntésem, hogy meg akarok-e bocsátani, nem függhet körülményektől. A megbocsátásra nekem ugyanúgy szükségem van, mint a másik félnek.
Az, hogy ma megbocsátok-e, meghatározza a jövőm. Gondoljuk át, milyen emléket hagyunk a jövőnek, ha ma megbocsátunk és ha nem! A megbocsátás hiánya ne a keserűség forrása legyen, hanem hajtóerő a pozitív változásra!
„Megérteni annyi, mint megbocsátani.” – írja Kosztolányi Dezső. Ne feledjük, ezen életbölcsesség megfordítva is igaz: Megbocsátani annyi, mint megérteni!!
B.M.
