2015-ben gazdagodtunk ezzel az újonnan bevezetett világnappal, amivel India jelenlegi mineszterelnöke, Narendra Damodardas Modi szerette volna felhívni a figyelmet a jóga népszerűségére. 2014 szeptemberében New Yorkban, az ENSZ közgyűlése előtt tartott, klímaváltozásról szóló beszédében hívta fel a figyelmet arra, hogy a megoldás az ember életmódjában, értékrendjében, felfogásában bekövetkező változáson múlik és a jóga valójában pont erről szól. A jóga nem sport, vagy tornagyakorlat, hanem az ember életmódjának, értékrendjének, hozzáállásának a megváltoztatásáról szól. 

-Hirdetés-

Narendra Modi maga is jógázik, fiatalon ismerkedett meg a jógával, melynek elmondása szerint a mai napig nagyon sokat köszönhet. Mi pedig neki köszönhetjük, hogy végül 2014. decemberében végül az ENSZ Közgyűlése június 21-ét a Jóga Nemzetközi Napjává nyilvánította. Az ENSZ történetében ez volt eddig a legtöbb nemzet által támogatott javaslat, Indiát 175 nemzet támogatta az előterjesztésben. A Közgyűlés elsöprő többsége, beleértve az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagállamát, igennel szavazott. Emellett ez az első olyan kezdeményezés, mely rekordidő alatt született meg: a javaslattétel és elfogadása között kevesebb, mint kilencven nap telt el.

Ezzel az ENSZ elismerte a jóga “holisztikus szemléletét az egészség és a jólét területén”, valamint, hogy a jóga gyakorlása, és minél szélesebb körben való terjesztése az egész világ számára hasznos. A dátumra sem véletlenül esett Narendra Modi választása, hiszen június 21., a nyári napforduló napja, mely a leghosszabb nap az északi féltekén, emiatt fontos jelentősége van a világ számos területén.

Forrás: http://www.margitszigetijoga.hu/jogavilagnapja.html

MEGOSZTÁS