A gyermekek számára talán a legnagyobb öröm az, amikor bezárnak az iskolák kapui és megkezdődik a nyári szünet. Amekkora öröm ez a gyerekeknek, néha majdnem akkora gond a szülőknek, hogy munkaidőben hol és kinél helyezzék el a gyerekeiket.

-Hirdetés-

A nyári szünet az idei esztendőben tizenegy hetes lesz, amit a szülők akkor sem tudnak megoldani, ha felváltva veszik ki szabadságukat. Erre megoldást nyújthatnak a különböző nyári táborok.

2018. június 18-án hétfőn reggel hasonló célzattal, EFOP pályázat keretén belül két héten át, párhuzamosan két tábort is rendeznek Kiskőrösön a Bem József Általános Iskolában.

Ezen a héten a sporttáborban Bárány Mihály testnevelő edző és gimnazista segítője Horváth Márk, az ezt követő héten pedig Agócs Zoltán vezetésével tartanak sporttábort, mely ezen a héten a 3-4.osztályosokkal, majd a 6. osztályosokkal valósul meg.

Ez egy remek kezdeményezés, hisz az ország nagyon sok pontján szerveznek és vezetnek hasonló táborokat. Az általam szervezett tábor a Mozdulj ki, ismerd meg környezetedet címet viseli idén, hisz a délelőtti fociedzéseket követően minden délután kimozdulunk az iskola épületéből a gyerekekkel. A héten ellátogatunk a Soltvadkerti moziba, a kiskőrösi strandra, majd egy délután a városi sportpályára is. Óriási lehetőség, hogy ide a táborba nem csak olyan családok gyerekei juthatnak el, akiknek pénzük van és meg tudják mindezt fizetni, hisz a tábor teljesen ingyenes. A jelenleg Mátraházán nyaraló diákjaink, utazási költségeit, a belépőjegyek árát és étkezéseiket is ennek az Európai Uniós projektnek a keretén belül oldottuk meg. Minden táborunkban reggelit, tízórait, ebédet, uzsonnát és frissítőt is kapnak a gyerekek. A strandon például üdítőt, jégkrémet. Reméljük, hogy 2020 után is lesz még lehetőségünk ilyen vagy ehhez hasonló táborokat szervezni. – mesélte a sporttábor szervezője, Bárány Mihály testnevelő.

A kézműves táborban a kézműveskedéseket foglalkoztatók tartják két héten át az alsós diákok számára. Az agyagozásban Endrődiné Sámel Zsuzsa, szőni, csuhézni, Fehér Mihályné és Némethné Rátkai Margit segítenek a gyerekeknek. Pál Erikánál rajzolni és festeni, nemezelni Cserményi Boglárka irányításával lehet. Rohoska Ferencnénél és Péli Andreánál fonalakból készíthetnek kosarakat körmönfonással a diákok. Hirsch Kelemen Katalinnál makramézni (fonalakból készített karkötő) Lendvári Boglárkánál karkötőt fűzni és szőni tudnak megtanulni a tábor ideje alatt. Az utolsó napon az elkészített szépségeket mind-mind felsorakoztatják és közösen megnézik, kiértékelik majd. És végül de nem utolsó sorban, aki mindezt évek óta összefogja és koordinálja: Lengváriné Bárány Marika néni.

A nyári táborokat illetően a www.taborfigyelo.hu oldalon számtalan lehetőség közül lehet választani, de ezek között is érdemes jól körülnézni, kifejezetten nagy a szórás mind a minőség, mind az árak tekintetében.

Kutyifa Ilona 

MEGOSZTÁS