Kiskőrös Város Önkormányzatának képviselő-testülete 2018. június 20-án tartotta soron következő képviselő-testületi ülését a Városháza Dísztermében, ahol 14 napirendi pontot tárgyaltak meg a képvelők. Több tájékoztató is érkezett a Ts Gastro Kft. képviselőjétől és Paksi Dénes hivatásos tűzoltóparancsnoktól is 2017. évi szakmai tevékenységükről. Beszámolt szakmai munkájukról a Kiskőrösi Óvodák vezetője Répásiné Lovász Márta, és a Települési Értéktár Bizottsága is. Ezt követően pályázat benyújtásáról szavaztak, majd ingatlan bérbeadásokról döntöttek.

-Hirdetés-

Az ülés kezdetén Domonyi László polgármester úr köszöntötte a képviselőket, a tévénézőket és a sajtó képviselőit, majd a beszámolók következtek.

A Ts Gastro Kft. képviselője ismertette 2017. évben végzett munkájukat. Beszámolt a közétkeztetési feladatok ellátásáról, céljaikról. Köszönetüket fejezték ki a több, mint 5éves sikeres együttműködésért. Kiemelték, fő céljuk az, hogy a korosztályi igényekhez igazodva megfelelő mennyiségű, minőségű és tápanyagtartalmú ételt biztosítsanak felnőttek és gyermekek számára egyaránt, mindehhez megfelelő szakmai hátteret biztosítva nap, mint nap.

A második napirendi pontban Paksi Dénes tűzoltó alezredes, a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltóság parancsnoka mutatta be elmúlt évi szakmai teljesítményüket. Beszámolójában mesélt: a 2017-es célkitűzéseiket sikeresen végrehajtásáról, a sporteseményeken, szakmai versenyeken elért eredményeikről, a tűz- és káresetek alakulásáról, az önkormányzati és önkéntes tűzoltó egyesületek tevékenységéről, a polgári védelem feladatairól és a katasztrófavédelmi gyakorlatok alakulásáról.

Ezt követően elfogadták a Települési Értéktár Bizottság 2018. évi első féléves beszámolóját tevékenységükről, melyet elnökük, Aczél István készített el.  A Kiskőrösi Települési Értéktár Bizottság a „Petőfi témájú kortárs képzőművészeti gyűjtemény” megnevezésű nemzeti értéket, valamint „Kunhegyesi Ferenc képzőművészeti munkássága” megnevezésű nemzeti értéket vette fel a Kiskőrösi Települési Értéktárba és javasolta felvételüket a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba is.

A következő napirendi pontban a Kiskőrösi Óvodák igazgatója Répásiné Lovász Márta mutatta be szakmai tevékenységüket és működésük feltételeit. Részletes beszámolójában bemutatta tárgyi feltételeiket, a gyermeklétszám alakulását, amikor is kitért az óvodai beiratkozáskori túljelentkezés kérdéskörére is. Mesélt pedagógia programjukról, szakmai tevékenységeikről, a pedagógusok minősítéséről. Évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek korai fejlesztésére, SNI-s és BTMN gyerekekkel is foglalkoznak, a fejlesztéshez szükséges eszközöket folyamatosan szerzik be lehetőségeikhez képest.

Elfogadásra került az önkormányzat szerezeti és működési szabályzatáról szóló rendelet és a Polgármesteri Hivatal szervezeti és működési szabályzatának módosítása.

A soron következő napirendi pont a Kiskőrös Városért Alapítvány alapító okiratának módosítása volt, melyre azért volt szükség, mert az Alapítvány kuratóriumának két tagja – Kemény Anna és Szabóné Ba Ilona – 2018. május 31-én írásban lemondtak kuratóriumi tagságukról. Az új tagokról a tegnapi napon szavaztak a képviselők.

A 8. napirendi pontban a 2017/2018-as óvodai nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározásáról döntöttek. A Kiskőrösi Óvodák 5 tagóvodájában (Batthyány Utcai Tagóvoda, Erdőtelki Tagóvoda, Mohácsi Úti Tagóvoda, Szücsi Tagóvoda, Thököly Úti Tagóvoda) jelenleg 15 csoport működik. A 2018/2019-es óvodai nevelési tanévben indítható óvodai csoportok száma a jövőben változatlanul 15 csoport marad, azonban megemelt csoportlétszámmal fognak működni.

Az Európai Bizottság Kommunikációs Főigazgatósága és az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség pályázatot hirdetett az „Európa a polgárokért” program keretén belül „Testvérváros-projektek” megvalósítására. A program célja, hogy találkozási alkalmat biztosítson a különböző nemzetiségű és nyelvű európai polgároknak és lehetővé tegye számukra a közös tevékenységekben való részvételt. Az intézkedés olyan projektek támogatására irányul, amelyek testvérvárosokból érkező polgárok széles rétegei számára szerveznek találkozási alkalmat a program célkitűzéseivel összhangban lévő témák köré. Elsőbbséget élveznek azok a projektek, amelyek az intézkedés tekintetében éves szinten meghatározott prioritásokra irányulnak.

Kiskőrös Város Önkormányzata a pályázati kiírás tartalmi és formai követelményeit figyelembe véve pályázatot fog benyújtani egy Európai Uniós szakmai konferencia megvalósítására 2019.  májusában. Elképzelésük szerint, amennyiben nyer a pályázat, Naszvad és Liptoszentmiklós településekkel valósítanák meg, kiállításokkal, projekt beszámolókkal, jövőbeni tervek ismertetésével. Mindhárom településnek lehetőséget biztosítana, egymás életét megismerni, tapasztalatokat cserélni, jó ötleteket megosztani.

Elfogadásra került Kiskőrös Város Önkormányzatának hosszú- és középtávú vagyongazdálkodási terve is.

Ezt követően lakás és ingatlan bérbeadásokról, lakásbérleti szerződések meghosszabbításáról döntött a képviselő-testület, majd az „egyebek” következtek, ahol szerveződő események, rendezvények kerültek átbeszélésre a polgármester és a képviselők által.

Kutyifa Ilona 

MEGOSZTÁS