Az idei tanév sok diáknak koránt sem ért véget, hiszen vannak olyan osztályok, akik még a napokban érettségiznek, viszont az alsóbb évfolyamosoknak ezen a héten hétfőn zárult le hivatalosan is a 2017/2018-as tanév.

-Hirdetés-

Az évzárón Luptákné Hanvay Mária tartott záró áhítatot.

Az áhítat után Szentgyörgyiné Szlovák Mária osztotta meg gondolatait az iskola diákjaival. Mostanában a Facebookon egyre gyakrabban jelennek meg olyan posztok, érvelések, melyek valaki véleményét próbálják egész generációkra vetíteni. Ezek a sokszor lázító mondatok viszont gyakran az író saját életszituációjában, saját gyerekeiről íródtak, például egy közepes tanuló átlagát a többi jobb tanulóhoz viszonyítva. A helyzet az, hogy sajnos manapság a felnőtt életben egyre több versenyszituációba kerül az ember. Valahol az iskola feladata, hogy ezekre a helyzetekre felkészítsék a diákot. Beszélhetünk akár sportról, akár vállalkozásról fiatalabb korban pedig a tanulmányokról, mindenki odakerülhet, hogy bizonyítania kell.  Ugyanakkor ott van az is, hogy mindenki másban és másban tehetséges, mindenki más és más területen  tud érvényesülni, így egyértelműen nem lehet az összes diáktól elvárni ugyanazt, ezáltal egymáshoz hasonlítgatni sem.

A szép sport és tanulmányi versenyeredmények, illetve az érettségizők sok jeles bizonyítványa viszont arra engednek következtetni, hogy sokakban megvan az az ambíció, ami az élethez szükséges.

A tanévzáró végén mindenki átvehette a bizonyítványát, melyhez a kitűnő eredményt elért tanulók jutalomkönyvet is kaptak.

Sz.Á.

MEGOSZTÁS