2018. június 24-én harmadszor választották újra Lupták Györgyöt esperes lelkésszé. A megyei jelölő- és szavazatszámláló bizottság tagjai, Halasi László és Selmeczi Géza Tamás lelkészek, továbbá az espereshelyettes, Nagy Veronika Isten áldását kérték Dunaegyházán a szolgálattevő egyházmegyei vezetőkre.

-Hirdetés-

A  Déli Egyházkerület esperese, Lupták György és egyházmegyei felügyelője, Dudla Erzsébet újra bizalmat nyert a gyülekezetektől az általános tisztújítás során. Maradt tehát a vezetőség, és a tisztségviselők között is csak néhány személyi változás történt.

Nagy Veronika espereshelyettes a Zsidókhoz írt levél alapján hirdette a régi-új vezetőség iktatásán, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. A folyók mindig mozgásban vannak, és maga a változás az, ami állandó, de a feladat ugyanaz: vezetve szolgálni és így hirdetni az evangéliumot. Mindkét vezető tanult pedagógiát, tudja a módszereket és lehetőségeket.

Az ünnepi iktató istentisztelet alkalmával Lengyel Anna, a déli egyházkerület elköszönő felügyelője is köszöntötte a régi-új vezetőket, és kérte, hogy álljanak helyt ismét a már megismert munkában.

Ezt követően az egyházmegye alakuló közgyűlésén megválasztották az egyházmegye új tisztségviselőit, akiket az újonnan beiktatott esperes, Lupták György indított szolgálatba.

A helyi gyülekezet szeretetvendégséggel várta a kerület legnagyobb területen elhelyezkedő egyházmegyéjének küldötteit és képviselőit, melynek keretében kötetlen beszélgetésekre és személyes köszöntésekre volt lehetőség.

Forrás: http://www.evangelikus.hu

MEGOSZTÁS