Az Izsáki Városi Vegyeskar kezdeményezésére tíz évvel ezelőtt, Izsákon gyűlt össze először négy város, Kecskemét, Kiskunhalas, Lajosmizse és Izsák egy-egy kórusa, egy közös bemutatkozásra. Az első kórustalálkozót követően minden évben más-más város rendezte a találkozókat, olykor további meghívott kórusokat is vendégül látva. A közös fellépéseknek legfőbb célja a megtanult új dalok bemutatási lehetőségén túl a tapasztalatcsere és a baráti kapcsolatok ápolása. Évről-évre figyelemmel kísérve a kórusok előadásait, sokat lehet egymástól tanulni. Az összes résztvevő közös éneke igazi, örömteli élményt jelent mindenki számára.

-Hirdetés-

A négy állandó résztvevő, Izsáki Városi Vegyeskar, Kecskeméti Kodály Zoltán Vegyeskar, Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar, majd helyette 2017-től Mithras Pedagógus Kórus (Jánoshalma) és Lajosmizsei Városi Kamarakórus mellett, más vendég kórusok is bemutatkozhattak: GAMF Kamarazenekar, Izsáki Református Kórus, Jubilate Kórus Lajosmizse, Cantate Nobis Énekegyüttes Jászberény, Fandante Kamarakórus Hódmezővásárhely, Cantilena Kamarakórus – Magyarkanizsa, Vajdaság, és a Kecskeméti református gyülekezet Végh Mihály kórusa.

2018. június 23-án a Lajosmizse Művelődési Háza adott otthont X. Vándor Kórusfesztiválnak. Az állandó résztvevők közül a jánoshalmi kórus külföldi vendégszereplés miatt nem tudott részt venni, viszont a Ganzonetta Nőikar (Váchartyán) és a Lehel Vezér Gimnázium Férfikar (Jászberény) kapott meghívást. A fesztivál kórusai nagyszerű előadása nemegyszer vastapsot csalt ki a nézőktől. A közös ebéddel zárult találkozó felszabadult hangulatát, a férfikar zengő köszöntő bordallal alapozta meg.

Az Izsáki Városi Vegyeskar különleges kórusművekkel is készült a jubileumi találkozóra. A lengyelül előadott Michael Zielinski: Modlitva, gdy dziatki spac ida, és a kortárs zeneszerző, Knust Nystedt: Immortal Bach átirata osztatlan elismerést váltott ki a dalnoktársakból.

-fg-

MEGOSZTÁS