December 31-re készül el az új üzemegység a soltvadkerti Material Plastik Kft-nél, melynek irodaépületében és termelő csarnokaiban már a víz-, gáz- és villanyszerelők váltják egymást. A 10 millió eurós projekt 45 % HIPA támogatással a valaha volt legnagyobb beruházás a vállalat életében. Mindemellett a 2016. évi dolgozói létszámon felül 66 főt kell felvenni a cégnek 2019 elején. Vajon teljesíthető-e ez a terv és pontosan kire van szükség? — erről kérdeztük Garami Zoltán ügyvezetőt.

-Hirdetés-

Amikor Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úrral 2017-ben letettük az új üzemegység alapkövét, akkor pontosan tudtuk, mit vállalunk — kezdte az ügyvezető. Ott volt az egész családom, éppen úgy, mint az induláskor, 1989-ben. Feleségemmel, Magdival akkor kezdtünk el fóliát gyártani az akkor még teljesen más berendezkedésű Soltvadkerten. Mára ide nőtte ki magát a családi vállalkozás.  Azt gondolom tehát, hogy ahogy eddig mindig kiszámíthatóan mennek a dolgok, úgy ezután is úgy fognak.

Hogy kiket keresünk az új munkahelyekre? Elsősorban férfiakat, bár ha férj-feleség akar jönni, akkor néhány nőt fel tudunk még venni. Mondhatnám: az elsőként jelentkező házaspárok előnyben vannak.  Szükség van nyomdászokra, komplett raktárrendszer üzemeltető szakemberekre, valamint természetesen műanyagipari szakmunkásokra.

-Ahogy elnézem a hirdetéseket, Soltvadkerten sok üzemben van szükség munkaerőre. A Material Plastik honnan remél munkaerőt?
-Elsősorban természetesen helyből, mégpedig a képzett, vagy tanulni akaró fiatalokra számítunk. Néhány főiskolát végzett szakemberre is szükség lesz. Ha vidékről akad érdeklődő, őket a most kialakított apartman házunkban tudjuk elhelyezni — akár házaspárokat is. Ami vonzó, az a minőségi munkahely és a többihez képest kiemelt bérezés. Egy ilyen beruházásnál ugyanis oda kell figyelni, hogy milyen munkaerőt alkalmazunk és mennyire tudjuk azt megtartani. Nekünk például a szerződés alapján 10 éven át kell tartanunk ezt a szintet!

-A magyarországi fluktuáció és a megrendelések bizonytalansága miatt nem irreális ez a megállapítás?
-A munkaerő elvándorlás és a dolgozói megelégedettség nehéz téma. Úgy is mondhatom, hogy ennyi évtized elteltével is van mit alakítani rajta. Ami biztos: a saját dolgozóinkat (sajnos) leginkább mi magunknak kell kiképeznünk. És remélem, mindenkinek biztató, hogy rengeteg világcég és márka — így a Vajda Papí Kft., a Coca-Cola, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. stb. — részére mi gyártjuk a csomagolóanyagot. Most indulunk az orosz piacra, amely hatalmas lehetőségekkel kecsegtet. Ezt a technológiát és ezt a minőséget mi tudjuk — ők pedig leszerződnek velünk!

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS