Európa legrégebbi és leghosszabb távú vitorlás tókerülő versenye, a balatoni Kékszalag idén is megrendezésre került. A versenyt 1934 óta rendezik meg, mely 140-160 km-es távot öllel fel a partok érintése nélkül.

-Hirdetés-

Tudni kell, hogy a Kékszalagot a kor leglelkesebb, legprogresszívebb magyar versenyvitorlázói, Antal Miklós, Grofcsik János, dr. Tuss Miklós, dr. Keresztúry Gyula és barátaik találták ki a Hungária Yacht Clubban. Az alapítók úgy döntöttek, hogy a tókerülőn bármilyen vitorlás hajóval lehessen indulni és győzzön a leggyorsabb, legkitartóbb! Az első Kékszalag 21 hajót felvonultató mezőnye 1934. július 27-én kora reggel rajtolt Balatonfüredről. Akkor is és azóta is a pálya kelet felé vezet, tehát a hajók akkoriban Alsóőrsnél, ma Kenese előtt kerülik az első bóját, Siófok előtt elvitorlázva át a Tihanyi-csövön tartanak Keszthely felé, majd onnan vissza Balatonfüredre. A táv légvonalban 155 km. A tőkerülő verseny olykor több mint két napig tartott, ha éppen nem fújt jó szél. Ma a limitidő 48 óra, aki ennyi idő alatt nem teljesíti a távot, az már nem talál célvonalat Balatonfürednél.

A verseny rekordidejét 1955-től 57 évig a Nemere II. tartotta! Az 1944-ben épült 75-ös cirkáló az akkor már kétszeres győztes Németh István kormányzásával 10 óra 40 perc alatt körbe ért. Ezt a csúcsidőt javította meg a Fifty-Fifty katamarán. Hiába gyorsultak a vitorlások, épültek modern hajók a rekord sokáig megdönthetetlen volt. A Balaton ugyanis szeszélyes, és a csúcsdöntéshez ritkán vannak ideális körülmények. A 2012-es rekorddöntéskor is gyenge volt a szél, de a mai modern többtestű vitorlások a szélsebesség többszörösével tudnak rohanni. A Fifty-fifty nevű különleges hajó Józsa Márton csapatával a fedélzetén a rekordot 10 óra 32 percre javította. Két évvel később már jó szél fújt szinte egész nap, így a Fifty-fifty a saját csúcsát csaknem három és fél órával múlta felül. Az aktuális pályacsúcs: 7 óra 13 perc 57 másodperc.

A 2014-es jószeles 46. Kékszalagon a Nemere II. egytestű hajók közt még fennálló csúcsát is átadta a múltnak a Király Zsolt vezette Raffica. Az egytestű rekord így most 9 óra 56 perc 46 másodperc. A Kékszalag népszerűsége folyamatosan növekszik, egyre többen vesznek részt rajta. A többség természetesen nem az abszolút győzelemre hajt. Már maga a feladat, a táv teljesítése is nagy kaland. 

686 induló mérte össze erejét

Ennek a „nagy kalandnak” a részese volt idén immár 18. alkalommal a soltvadkerti Dobszai Zoltán és csapata az Olsen nevű X-35-ös típusú dán versenyhajóval. A mintegy 11 méter hosszú és 4,2 tonna súlyú hajót 75 négyzetméternyi vitorla, valamint 150 négyzetméternyi hátszélvitorla mozgatta a vízen. A legénységet Dobszai Zoltán vezetése mellett a környékünkről Turu Gyula, Fekete Ferenc és Varsányi Attila, valamint három budapesti vitorlázó barát alkotta. A versenyről Dobszai Zoltán elmondta, hogy összesen 686 induló mérte össze erejét közel 20 kategóriában. A rajt reggel 9 órakor volt Balatonfüredről és ugyanide érkeztek vissza másnap reggel 6 óra 24 percre, mely eredménnyel megnyerték az X-35-ös kategóriát. A verseny alatt napközben gyenge volt a szél és lassan haladtak, de ilyenkor kell a legnagyobb figyelemmel dolgozni és koncentrálni a hajón. Az éjszaka erős szél repítette a hajót, így elmondható, hogy minden arcát megmutatta a Balaton. Az összetett versenyben is jól helytállt a csapat, hiszen az igen népes és erős mezőnyben a 68. helyen zártak. Az X-35-ös kategóriában már ért el szép sikereket Dobszai Zoltán csapata, hiszen 2010-ben is megnyerték már egyszer a Kékszalagot. Akkor a verseny végén álltak az élre, most pedig már az elején vezették a mezőnyt és rajt-cél győzelmet aratva állhattak a dobogó legmagasabb fokára. Évente 7-8 versenyen szoktak részt venni, de olykor edzenek is. Az idén még három kupán indulnak, köztük a magyar bajnokságon is és a tervek között szerepel, hogy az Adriai-tengeren is vízre szálljanak.

Filus Tibor 

MEGOSZTÁS