Mint egy málhás öszvér: táskák, állványok, ivóvíz, üzemanyag a szivattyúhoz. Így érkezik a fotós a leshelyhez, amely a soltvadkert-szarvaskúti erdőben búvik meg. Csak az látja, aki a közvetlen közelébe ér. A tisztás és az erdő határán, jó reggeli és esti fényviszonyokkal — mondhatni, a lehető legjobb helyre építve. Daróczi Csaba világírű természetfotóssal beszélgetek a leshelyén.
Máté Bence fotós kollégámmal készítettem ezt a medencét és a hozzá tartozó leskunyhót, még 2006 elején — meséli Csaba, miközben rátöltünk a kis betonmedencében lévő vízre. Igaz, csak néhány cm hiányzott, de ennyi is bezavar a fényképbe. Közben gazalunk is, nehogy belógjon néhány szál fű a madárkák elé. Ugyanis nemsokára fényképezni fogunk — ha minden összejön…
A cél az, hogy természetes környezetben, minden lehetőséget bevetve idecsaljuk a madarakat, a rovarokat, de akár pár kisemlőst. Itt aztán lencsevégre kapjuk őket olyan állásból, ahogy másnak ez eddig nem, vagy csak nagyon nehezen sikerült. Látod? Itt is, ott is leálcáztuk a nem természetes anyagokat. Azóta eltelt már egy évtized és természetesen más is átvette a módszert. Így már csak nagyon különleges fotóval pályázatunk elismertségre. Ellenben az is igaz, hogy aki már végigfényképezett pár évet ilyen leshelyről, az tudja igazán, hogy milyen pillanatokat érdemes megörökíteni és tudatosan készül ezekre.
-Mennyire játszik szerepet a vakszerencse?
-Osztrák barátom ült ki ide pár hónapja. Bejött neki egy darázsölyv, ami egészen különleges madár. Nyilván itt fészkel, úgyhogy én is várom.
Közben bemegyünk a kunyhóba. A látó éppen a víz színétől mezőnk pár cm magasságra van. Ülünk a kis padon, közben állványt és fényképezőgépeket szerel össze Csaba. Kívülre egy vaku is kerül, melyet belülről vezérel. A fényképezőgépek optikáját meg kell választani: egy gép van a nagyobb, egy pedig a kisebb madaraknak, netalán rovaroknak, hiszen azok is „lejárnak a tóra”.
-Mitől más itt fotózni, mintha elbújnánk az erdőbe, vagy a vízpartra?
-Először is ez egy olyan vízfelület, amelyhez fogható a közelben nincs. A madarak megszokják: látványosan megérkeznek, fürdenek, isznak, megrázzák magukat, elstartolnak, esetleg összevesznek — mindez adott esetben különleges fényviszonyok kíséretében.
Másodszor: bárhogy bújsz el, meglátnak. A kunyhót azonban megszokták és az ablakon nem látnak be, lévén olyan üvege ez, mint a rendőrségi kihallgatásokon: detektív üveg… A hang se szűrődik ki, halkan még beszélgethetünk is.
Harmadszor: fontos a kunyhó tájolása. Itt mindig jó a fényünk. Az erdő pedig vegyes erdő: vannak benne fiatal és öreg fák, odvasak, melyek fészkelőhelynek és búvóhelynek egyaránt jók.
Délután van, megmozdul az erdő: Mindjárt megjelennek, mormolja Csaba, és markolja a fényképezőgépet. A másik előtte az állványon. Hogy melyik kell majd? — Ki tudja? Egyszer csak becsap egy madár a vízbe: jött a héja fürdeni. Kattint párat, de nem kapkodja el: van már ilyenből elég… A darázsölyvet várjuk, de nem akar jönni. Csak a darazsak.
-Mettől meddig érdemes ide kijárni fotózni?
-A legtöbb madár május közepétől július közepéig él itt. Tavaly bejött egy nyest is, egyszer került a szemem elé. Aztán volt őz is. Pár éve pedig, amikor egy fotós haverral ültünk kint, belopakodott a tisztásról az erdőbe egy airsoft. Tudod, ez a játékos küzdelem! Osont fától fáig, tekintgetett jobbra-balra, kezében a puska. Aztán egyszer csak kiszólt neki a társam: Jó napot! Na, a koma úgy megijedt, hogy azon nyomban elrohant. Ennyi volt a lövöldözés aznapra.
Káposzta Lajos
