-hangzott fel minden reggel az Erzsébet dal a Napközi–Erzsébet táborban Tázláron, melyet 2018. augusztus 6 és 10. között rendeztek meg.

-Hirdetés-

A tázlári iskola negyedik, egyben utolsó napközis tábora volt ez, melyet az  Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány” jóvoltából rendeztek a szervezők.

A tábor az „Örökmozgók” nevet kapta, ugyanis délelőtt és délután is aktív mozgásban volt részük a táborozóknak. A reggeleket Isten dicséretével kezdték Sebestyén Mónika tanárnő útmutatásával. Itt sem maradt el az ugribugri, hiszen a dallamokat egy kis mozgás kísérte. Ezt követően 2 csoportban dolgoztak tovább. Táncos foglalkozáson a gyermekek -számukra kedves, ismerős- zenére, Hirsch Éva tanítónő koreografált táncát sajátíthatták el, valamint Dániel próféta mozgalmas életével ismerkedhettek meg Gulyás Ági néni hitoktató segítségével.

A finom ebédet követően szieszta helyett, egy-egy sportággal barátkozhattak meg a táborozók, mint például a karate, aikodo, emellett jártak a jakabszállási sportcentrumban is, ahol a tekézés fortélyait próbálták meg elsajátítani. A délutáni programba még egy kis gyermekjóga is belefért.

Csütörtökön táborzáró alkalomra hívták meg a gyermekek szüleit, ahol egy kis összefoglalót mutattak be a héten tanultakból: táncoltak, énekeltek és Képes Biblia beszámolóval varázsolták el a közönséget.

Pénteken egy fergeteges kiránduláson vettek részt, amikor is Szegedre utaztak busszal. A nagyvárosban aztán sétahajóztak a Tiszán, majd  a játékdzsungelben mindenféle mozgásos játékban vehettek részt, mindazonáltal nagyon sok élménnyel gazdagodtak.

Hálás köszönet a szülőknek, akik bizalmat szavaztak a szervezőknek és elengedték gyermekeiket, illetve a háttérben dolgozóknak, akik segítették a táborosok étkeztetését, programjait!

-Dusy-

MEGOSZTÁS