Ezen a nyáron a tázlári iskolás gyermekek napközis táborainak a Művelődési ház adott helyet. A nyári szünet zárásaként a Népi Táborban vehettek részt az óvodás gyermekek iskolás testvéreikkel közösen augusztus 13-17-ig, melyet Mártáné Czékus Györgyi néni vezetett. Vidám együttlétnek voltunk részesei, hiszen a 24 gyermek önfeledt játékát hagyományaink megismerésével és tovább adásával kötötték össze.

-Hirdetés-

A reggelek népzenétől, dalosjátékoktól voltak hangosak. Ebéd után élő népmesékre pihenhették ki a mozgalmas délelőttöket. Budai Henrietta segítségével pedig kézműves foglalkozásokon készíthettek csutkababákat, fonott karkötőket, pom-pom bogarakat, gumikesztyű nyulakat és eper formájú cukortartókat.

A sószoba látogatása nem csak homokozásra adott alkalmat, de kártyázni, társasozni is lehetett a kristálytiszta levegőjű szobában. A hét délelőttjein ellátogattak a Bognár Műhelybe, ahol Zsuzsika néni szavait tátott szájjal hallgatták még a 3 évesek is.

Mogyorósi Henivel jógázhattak, az Önkormányzat csettegőjével a Tartós-szegfű tanösvényre kirándultak. A Kónya tóra Paragi Miklós bácsi segítségével jutottak el. A tó partján a versenyzések után kívánságokkal megpakolva engedték vízre papírhajóikat. Többször is versenyezhetett a hét folyamán a két csapat (a Táltosok és a Brémai muzsikusok) kukoricamorzsolásban, kötélhúzásban, labdagurításban, csutka dobálásban, palacsintaevésben. Készítettek kukorica nyakláncokat, halakat, horgászbotokat, és persze hatalmasakat játszottak együtt az árnyas udvaron. A csoportvezetőknek: Ács Fanninak és Vincze Beatrixnak köszöni Györgyi néni az egész hetes aktív segítő munkát, kiérdemelték a kicsik szerető ragaszkodását.

-Minden adományt és segítséget nagyon köszönünk, ezzel is változatosabbá tették hetünket. Itt szeretném hálánkat kifejezni a Tázlári Napközis konyha dolgozóinak, akik bizony végig dolgozták a nyarat, mert nem volt megállás a programok és a rendezvények folyamatában- mondott köszönetet Mártáné Czékus Györgyi.

A néptánc és népi ének oktatása, valamint a citerafoglalkozások tovább folytatódnak szeptembertől az óvodás és iskolás gyermekek számára. Ehhez a Művelődési ház a Csoóri Sándor Alap támogatásával a 2018/2019-es tanévre 1.000.000.-Ft-ot nyert pályázaton.

-Dusy-

MEGOSZTÁS